Megjelent az erre kiírt közbeszerzés felhívása
Elektronikus lesz az építési engedélyezés
Nettó 391 millió forintból akarja megteremteni a Belügyminisztérium az építésügyi hatósági engedélyezési eljárást támogató, elektronikus dokumentációs rendszert.
2011.06.20 19:20MTIAz erre kiírt tárgyalásos közbeszerzés felhívása a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Az elektronikus dokumentációs rendszer központi adatbázisa átfogja az egész országot. Így az ország bármely településén lakó építtetőnek lehetőséget ad arra, hogy az építési engedélyt és annak mellékleteit elektronikusan nyújtsa be.
A hatóság is elektronikusan intézi az ügyet, és a szakhatóságok is így kommunikálnak a hatósággal.
A munka a megalapozó tervek elkészítésével indul és a tesztelt rendszer átadásával ér véget.
Ajánlatot az a cég tehet, amelynek az árbevétele - az elmúlt három év átlagában - elérte a nettó 600 millió forintot, és ennek fele alkalmazásfejlesztésből valamint informatikai projektmenedzsmentből származott.
A közbeszerzésre július 15-ig lehet jelentkezni. A második fordulóba jutó cégeket augusztus 12-ig értesíti az ajánlatkérő.
Kapcsolódó írások:
- A Mérnöki Kamara szerint a közbeszerzési törvényben határozottabban kell fogalmazni
- Elkészült az új közbeszerzési törvény tervezete
- A kalkuláltnál kevesebbe kerül az Ikarus atlétikai pályája
- Népszámlálás - indulhat a 2,5 milliárdos keretösszegű közbeszerzés
- Fellegi Tamás: az új közbeszerzési törvény készül
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


