Ismertette jelölésének hátterét
IMF: Christine Lagarde bemutatkozott Pekingben
Hírügynökségi jelentésekből kiderül: pályázatának lényegét és jelöltségének hátterét igyekezett megvilágítani kínai vendéglátóinak Christine Lagarde francia pénzügyminiszter, aki indul a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatói székéért.
2011.06.08 16:06MTI"Jó megbeszélést folytattunk, ő (Lagarde) ismertette jelölésének hátterét; én igen figyelmesen hallgattam" - jegyezte meg újságírók előtt a Jang Csie-cse (Yang Jiechi) kínai külügyminiszter Pekingben, miután találkozott a francia miniszterasszonnyal. Kifejezte, hogy Kína számára fontos kérdésről van szó, de nyílt állásfoglalás helyett csak annyit mondott: "a terep nyílt".
"Nem azért jöttem, hogy hivatalos támogatást kérjek Kínától, de remélem, hogy bemutathatom a pályázatomat" - hangoztatta Lagarde, amikor találkozott Vang Csi-san (Wang Qishan) miniszterelnök-helyettessel. A nyilvánosság előtt még kijelentette: Kína nagyon fontos az IMF számára. Megerősítette még, hogy fontosnak tartja a pozícióra történő kiválasztás "nyílt, átlátható és érdemekre alapozó" rendjét.
A megbeszélésekről kiadott kínai közlemény szerint Vang és Lagarde nézetet cserélt a G20-ak cannes-i csúcstalálkozójáról, a nemzetközi pénzügyi szervezetek reformjáról, valamint a nemzetközi gazdasági normákról és szabványokról is. A francia pénzügyminiszter korábban felkereste a kínai jegybankot is, ahol tárgyalt annak kormányzójával.
A Nagy-Britannia, Németország és más európai államok támogatását bíró Lagarde Pekinget megelőzően Újdelhiben járt, ahol az indiai pénzügyminiszter annyit mondott: az IMF vezérigazgatóját nem nemzetisége, hanem érdemei és szaktudása alapján kell megválasztani.
Az IMF következő vezetőjét június 30-án fogja a 24 tagú igazgatóság megválasztani. Az érvényes szavazati eljárás szerint az európai országok és az Egyesült Államok nagyobb súllyal érvényesíthetik az akaratukat. A BRICS-országok, vagyis Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika a május végén nyilatkozatukban támogatták az "elavulttá vált íratlan gyakorlat elhagyását", miszerint az IMF vezetőjének európainak "kell" lennie.
John Lipsky az IMF jelenlegi vezetője, aki Dominique Strauss-Kahn lemondása után vette át a posztot, szerdán Tokióban kijelentette: meggyőződése, hogy a kiválasztás során egy nagy tehetségű, energikus és nagy hatékonyságú vezérigazgató kerül az IMF élére. Sajtójelentések szerint Lipsky csütörtökön Pekingben lesz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


