Egekben a havi bér
Nyelvtudás nélkül alig van esély munkára Ausztriában
Aki egyáltalán nem beszél németül, annak nem sok esélye van arra, hogy Ausztriában vagy Németországban elhelyezkedjen; legfeljebb idénymunkás lehet a mezőgazdaságban.
2011.04.30 13:10MTIA két európai uniós államban május 1-jétől már előzetes bejelentési és engedélyezési kötelezettség nélkül vállalhatnak munkát a magyarok - írja a Népszabadság.
Rimányiné Somogyi Szilvia, a Vas Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatója elmondta, a nyugati határvidékről azok, akik mezőgazdasági munkát akartak vállalni, már rég ott is dolgoznak.
Arra hívta fel ugyanakkor a figyelmet, hogy sorra alakulnak olyan új munkaközvetítő cégek, melyek Magyarország távolabbi térségeiből, így például a Nyírségből vagy Borsodból toboroznak munkaerőt.
A már régebben Ausztriában, a mezőgazdaságban dolgozó magyarok ezért most attól tartanak, hogy a most oda sereglők elveszik majd előlük a munkát, vagy esetleg feketén dolgoznak. A lap utal arra is, hogy Ausztriában a fizetést az ágazati szakszervezetek évenként alkudják ki, és a havi bér legalább ezer euró a mezőgazdaságban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


