Nem támogatták
A Jobbik kitart a szociális kártya országos bevezetése mellett
A Jobbik továbbra is kitart a szociális kártya országos bevezetése mellett, annak ellenére is, hogy az illetékes országgyűlési bizottság szerdai ülésén nem támogatta az erről szóló határozati javaslat tárgysorozatba vételét.
2011.03.17 14:24MTIBaráth Zsolt jobbikos képviselő hangsúlyozta: remélik, hogy az elutasítás ellenére a Fidesz-KDNP kicsit más módon, de a szociális kártya országos bevezetéséről szóló törvényjavaslatot benyújt majd saját javaslatként, "mint ahogyan azt néhány jobbikos önálló indítvánnyal már megtették".
Az ellenzéki politikus megismételte: a kártya névre szóló, át nem ruházható és készpénzre nem váltható lenne, valamint készpénzt sem lehetne vele felvenni. Emellett a szociális juttatások 80 százalékát folyósítanák a szociális kártyán és utalvány, illetve pénzhelyettesítő eszközön keresztül, a fennmaradó 20 százalékot pedig készpénzben kapnák a jogosultak.
A kártya élelmiszer, ruházat, tanszer és gyógyszer vásárlására adna elsősorban lehetőséget, valamint lakásfenntartási költségek kiegyenlítésére lehetne használni. Baráth Zsolt hozzátette: a szociális kártya bevezetésével egy átlátható, igazságos, célzott, a rászorultsági elven alapuló segélyezési rendszer jöhetne létre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


