Tízszeres emelés
A fuvarozók demonstrálnak a fővárosi behajtási díjak ellen
A Közúti Fuvarozók Érdekvédelmi szervezete hétfőn reggeltől délutánig demonstrációt tart a fővárosi behajtási díjak elleni tiltakozásul a budapesti Felvonulási tér Ajtósi Dürer sor és Damjanich utca közötti szakaszán.
2008.03.17 06:42MTIA fuvarozók nehezményezik, hogy a főváros úgy fogadta el 2007 végén a behajtási díjak tízszeres emelését, illetve a behajtási engedélyek kiadásának módosítását, hogy nem végeztek kellő szakmai elemzést, és nem mutatták be a módosítás társadalmi hatásait. Az érdekvédelmi szervezetek azt sem értik, hogy a főváros a szigorítással miért nem várta meg, amíg elkészül az M0-ás autópálya hiányzó keleti szakasza, és miért nem tesz különbséget például a gépjármű típusok között.
A fuvarozói szervezetek képviselői legutóbb március 12-én, szerdán egyeztettek a közgyűlési rendeletet végrehajtó, 100 százalékos fővárosi tulajdonú Parking Kft.-vel az ügyben, ahol a főpolgármester-helyettesi közlemény megfogalmazása szerint a résztevők között "finomhangolás" jött létre a rendelet módosításáról. Erről az érintett bizottságok jóváhagyása után a közgyűlés dönt.
A behajtási rendelet módosítása az idén lépett hatályba, kiváltva több fuvarozó szervezet azonnali tiltakozását. Az MTI korábbi híradása szerint a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége (FUVOSZ), az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ), a Közúti Közlekedési Vállalkozások Szövetsége (KKVSZ), a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE), a Magánvállalkozók Nemzetközi Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary), a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ), a Volán Egyesülés (VE) közösen lépett fel a főváros tehergépjármű behajtási rendszer megváltoztatásának módja és a behajtási díj mértékének drasztikus emelése ellen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


