Változtatnak a pénzelosztáson?
Moszkva tér és stadion: módosító javaslatok a költségvetéshez
Négynapos ülést tart jövő héten az Országgyűlés. A következő évi költségvetési javaslat részletes vitáját pénteken kezdik a képviselők. Addig még benyújthatnak módosító javaslatokat, hogy változtassanak a pénzelosztáson.
2010.11.21 14:18MR1- KossuthA Fidesz és a KDNP több mint negyven módosító javaslatot nyújtott be a jövő évi költségvetéshez. Rogán Antal, az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke és Lázár János frakcióvezető közösen benyújtott javaslata többet adna az ügyészség működési kiadásira, ezáltal növelnék a létszámot is. A bíróságok támogatását négymilliárd forinttal növelnék. Azzal érvelnek, hogy a tulajdon elleni szabálysértések szigorítása jelentős többletterhet ró a bírákra, illetve a bírósági titkárokra.
Tarlós István budapesti főpolgármester hárommilliárd forintot részben a Moszkva tér felújítására fordítana. Orbán Viktor miniszterelnök debreceni stadionépítésre vonatkozó ígérete mellett Kósa Lajos polgármester az áfa előirányzatának megemeléséből több mint 1,2 milliárd forintot csípne le a Nagyerdei Stadionnak.
Az MSZP 769 milliárd forintnyi tartalékot lát a költségvetésben. A szocialisták ezért lényegében egy alternatív tervezetet nyújtanak be - mondta a Krónikának Tukacs István képviselő.
„Egyfelől az igazságos adórendszert, másfelől az állami takarékosságot célozzuk meg. Ez a két dolog nyújtana lehetőséget arra, hogy létrejöjjön egy kis- és közepes jövedelműeket jobban preferáló adórendszer, másfelől pedig ne kelljen meglépni néhány olyan intézkedést, amely nem felel meg a mi nézeteinknek.”
A teljes cikket Itt Olvashatja!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


