Túl türelmetlenek voltak a piacok
Kopits György: minek nekünk valutaalap?
Túl türelmetlenek voltak a piacok az új kormánnyal, nem adtak időt arra, hogy programját kidolgozza - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Kopits György.
2010.09.15 09:12Magyar NemzetA Költségvetési Tanács elnöke, a monetáris tanács volt tagja, a Nemzetközi Valutaalap volt képviselője szerint jelenleg nincs szükségünk a Nemzetközi Valutaalapra, tartsuk be a szigorú költségvetés szabályait, és kész”.
A lap szerdai számában megjelent interjúban Kopits György kifejtette: tavasz óta többször elmondta, ha betartjuk a költségvetési szabályrendszerünket, és nem következik újabb nemzetközi pénzpiaci válság, felesleges új hitelmegállapodást kötni a valutaalappal vagy az EU-val. Hozzátette: ne azért folytassunk szigorú gazdálkodást, mert a valutaalap megköveteli tőlünk, hanem magunkért és a következő nemzedékekért.
Az igazi gazdasági függetlenség az, ha megpróbálunk ésszerűen gondolkodni, és közben végrehajtjuk a szükséges reformintézkedéseket - mondta.
Arra a kérdésre, hogy egyetért-e azokkal, akik az IMF-ről úgy vélekednek, hogy számos ország tönkretételében szerepet játszott, Kopits nemmel válaszolt. Mint mondta, sokan rossz logika alapján támadják a valutaalapot.
Úgy érvelnek, mintha az orvos lenne a hibás, hogy operáció közben vér folyik.
Azoknak a gazdaságoknak az egészségügyi állapota”, amelyek az IMF segítségére szorultak, már olyan rossz stádiumba került, hogy lehetetlen lett volna abból veszteségek nélkül kilábalni - fogalmazott.

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


