Mi leszünk a szegény rokon
Blamázs? Milliárdok hiányoznak a magyar EU-elnökséghez
Több milliárd forint hiányzik a magyar uniós elnökségi feladatok ellátásához.
2010.06.25 08:44MTIEzt írta a Magyar Nemzet pénteken.
A lap birtokába került kormányzati vizsgálati anyag szerint az operatív feladatok áttekintése során egyértelművé vált, hogy az elnökségi rendezvények, a magyarországi kommunikációs, sajtó- és médiafeladatok tervezésében, a szükséges pályázatok, közbeszerzések kiírásában jelentős a csúszás, amely a jelenlegi jogszabályi környezetben nem hozható be.
A dokumentum szerint nehezíti a helyzetet az is, hogy a nemzetközi tagdíjak és a kötelező jellegű, önkéntes felajánlások, valamint az európai uniós befizetések elmaradása miatt a költségvetésből 5,8 milliárd forintos előirányzatra van szükség ahhoz, hogy teljesíteni lehessen a Magyarországra háruló uniós kötelezettségeket - írta a lap.
A Magyar Nemzet januárban már beszámolt arról, hogy a 2010. évi előkészületekre előirányzott kilencmilliárdos költségvetés majdnem egynegyedének, 2,1 milliárd forintnak egyszerűen eltűnt a fedezete a tervezett ingatlaneladások meghiúsulása miatt.
A lap szerint az előző kormány rendre elutasította a Fidesz javaslatait az elnökségi költségvetés külön törvényben való rögzítésére, pedig az garanciát jelenthetett volna a faladatokhoz szükséges források védelmére.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06