3,8 százalékig bírkóznának
Leépítené a közszférát, és egykulcsos adóval bűvészkedne Orbán? Hamarosan kisül!
Rendkívüli frakcióülésen tárgyalta meg kedden a Fidesz és a KDNP parlamenti képviselőcsoportja a kormány egy nappal korábbi ülésén született, a gazdaságot érintő döntéseket.
2010.06.08 13:00MTIA zárt frakcióülésen Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök tájékoztatta a frakciószövetség tagjait azokról a gazdasági döntésekről, amelyeket a Varga Mihály államtitkár vezette gazdasági tényfeltáró bizottság jelentése után hoz a kabinet.
Varga Mihály a rendkívüli kormányülés harmadik napján, hétfőn Lovasberényben azt mondta: beigazolódott, hogy valótlan adatokat közölt az előző kormány, hiszen az első öt hónap államháztartási hiánya 736 milliárd forint, ami az egész évre tervezettnek 84,6 százaléka. Orbán Viktor a kedden 13 órakor kezdődő parlamenti ülésen ismerteti a gazdaság talpra állítását célzó, a 3,8 százalékos idei hiánycél tartásához szükséges akciótervet.
A frakcióülés résztvevői nem nyilatkoztak az elhangzottakról, de az eddigi hírek szerint számítani lehet például a 16 százalékos, egykulcsos szja bevezetésére, egy, a bankokra kivetett különadóra, valamint a közszférát érintő intézkedésekre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


