Átlagosan 200 forint járna vissza a fogyasztóknak
Magasabb árréssel számoltak az áramcégek
Magasabb árrést fizettek tavaly az áramfogyasztók az egyetemes szolgáltatóknak a szabályozásban megengedettnél, így csaknem egymilliárd forintos többlet alakult ki, de az egyes felhasználóra vetített összeg olyan alacsony, hogy nem is kapnak vissza pénzt - írja a keddi Magyar Nemzet.
2010.04.20 07:17Magyar NemzetA lap a Magyar Energia Hivatal vizsgálatának eredményeit ismerteti: a MEH megállapította, hogy valamennyi egyetemes szolgáltató túllépte a megengedett árrést tavaly. A hivatal szerint azonban a szolgáltatók nem követtek el jogsértést, mivel az árrés mértéke előre csak korlátozott pontossággal becsülhető.
Összességében a négy egyetemes ellátónak 957 millió forintot kell visszajuttatnia a fogyasztóknak. Boross Norbert, az Elmű-Émász csoport szóvivője a lapnak elmondta: átlagosan 200 forint járna vissza a fogyasztóknak, ám ez olyan elhanyagolható, hogy inkább úgy döntöttek: a jövőben a társaságok kisebb áremelést érvényesíthetnek majd. Ez kilowattóránként 6 fillért jelent a MEH közlése szerint.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


