Mozgolódás az éves rendes közgyűlésen
FHB: alaptőke-emelésre szóló felhatalmazásról döntenek
Az alaptőke felemelésére kap felhatalmazást az FHB Jelzálogbank igazgatósága, ha az erre vonatkozó javaslatot a részvényesek az április 21-re összehívott éves rendes közgyűlésen támogatják.
2010.03.29 10:03MTIA közgyűlés új napirendi pontját a társaság hétfőn tette közzé a Budapesti Értéktőzsde honlapján. Az új napirend nincs közvetlen összefüggésben azzal, hogy az FHB leszállítja az alaptőkéjét a 2009-ben történt állami tőleemelés kapcsán kibocsátott részvények visszavásárlásával - közölte az MTI kérdésére Kappéter Béla, az FHB kommunikációs vezetője. Hozzátette: a felhatalmazás lehetőséget ad az igazgatóságnak arra, hogy kedvező piaci feltételek esetén részvényt bocsásson ki.
A szóvivő arról nem kívánt nyilatkozni, hogy a visszavásárlási tranzakció lezárult-e. Az állam 2009-ben hajtott végre névértéken 4,615 milliárd, árfolyamértéken 30 milliárd forintos tőkeemelést az FHB-ban, amit a részvényesek a bank tavaly áprilisi közgyűlésén hagytak jóvá. Az állami szerepvállalás a válság közepette egyfajta bizalomerősítő lépés volt, azt a célt szolgálta, hogy a bank ne kerüljön versenyhátrányba a magyar piacon. A jegyzett tőke a tőkeemelés révén 4,615 milliárd forinttal, 11,215 milliárd forintra nőtt, a névérték és a kibocsátási érték különbsége - mintegy 25,385 milliárd forint - a tőketartalékba került. Az állam tulajdoni hányada a tőkeemelés révén 4,11-ről 43,57 százalékra emelkedett.
Az FHB papírjai a Budapesti Értéktőzsde A kategóriájában forognak. A hétfői kereskedést a papír a pénteki záróárral megegyezően, 1.512 forinton nyitotta. Az elmúlt 52 hétben a részvény legalacsonyabb árfolyama 501 forint, a legmagasabb 1.550 forint volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


