Megszűnhet a nemzeti eljárási rend
Gyorsabbá válhat a közbeszerzés
Gyorsabbá, egyszerűbbé és átláthatóbbá válhat a közbeszerzés; az erről szóló törvény újabb módosításának egyeztetése ezen a héten kezdődik. A tervezet márciusban kerül a parlament elé, és májusra várható az elfogadása - írta a Világgazdaság hétfői számában.
2008.02.25 08:37VilággazdaságMiután a 2003-as közbeszerzésekről szóló törvény nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, több alkalommal kezdeményezték a módosítását, többek között azért is, mert nem igazán segítette, sokkal inkább hátráltatta az európai uniós források lekötését. A 2004-es EU-csatlakozás óta egyre nő az uniós támogatású projektek aránya a közbeszerzési piacon.
A szakértők arra számítanak, hogy ez különösen fölgyorsulhat a mostani, 2013-ig tartó hétéves költségvetési időszakban, amikor a 2004-06-os közösségi keret többszöröse áll Magyarország rendelkezésére. Az uniós forrásfelhasználás kötött határidői miatt tehát rendkívül fontos az eljárások gyors és ezzel együtt szabályos lebonyolítása.
A közbeszerzési törvénnyel kapcsolatos módosítási javaslatok kiterjednek arra, hogy a nemzeti eljárási rend szűnjön meg, és a közösségi értékhatár alatt azokra a beszerzésekre, amelyeknél a közpénzek elköltésének nyilvánossága indokolt, alkalmazzák az egyszerű eljárást, a jelenleginél magasabb értékhatárokkal.
A szakértők szorgalmazzák, hogy az egyszerű eljárásrendben a határidők megfelelő alakításával gyorsan, mintegy hatvan nap alatt el lehessen jutni az eredményhirdetésig, illetve a szerződéskötésig. Így különösen a kisebb értékű beszerzések esetén gyorsulhat a forráslekötés, a kötelező hirdetmény-ellenőrzés megszüntetésével pedig jelentősen csökkennének a kedvezményezettek és az ajánlattevők adminisztratív terhei.
A szakértők azt is szorgalmazzák, hogy valódi szankciókkal sújtsák a tisztességtelen piaci magatartást - olvasható a Világgazdaságban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


