A fejlődés lassú beindulása
EKB: a kisvállalatok még nehezebben jutnak hitelhez
Az euróövezet kis-és középvállalatai még nehezebben jutottak hitelhez a tavalyi év második felében annak ellenére, hogy a fejlődés lassú beindulásával több tőkére lenne szükségük - áll az Európai Központi Bank (EKB) kedden ismertetett elemzésében.
2010.02.16 14:24MTIA bank által megkérdezett több mint ötezer kis-és középvállalat vezetőjének 42 százaléka mondta azt, hogy romlottak hitelfelvételi lehetőségeik. A megkérdezettek közül csupán minden tízedik válaszolta azt, hogy könnyebben jutott hitelhez, mint az első fél évben.
A kis-és középvállalati vezetők 75 százaléka számolt be arról, hogy a kért hitelt teljes egészében, vagy csak részben kapta meg. Az első fél évben az arány 77 százalék volt.
A válaszadók 25 százaléka mondta azt, hogy a második fél évben nőttek a finanszírozási igényeik az elsőhöz képest. A nagyvállalatok ezzel szemben kevésbé voltak kritikusak a pénzintézetek hitelezési politikáját illetően.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


