40 vagy 25 ezer forint?
Nincs megállapodás a hazautazás költségtérítéséről
A szakszervezetek havi 40 ezer forintos költségtérítést tartanak szükségesnek a dolgozók hétvégi hazautazásához, a munkaadók 25 ezer forintban határoznák meg a mértéket - hangzott el az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki plenáris ülésén.
2010.01.22 15:52MTIA munkába járással kapcsolatos hétközi utazási költségtérítéséről készülő kormányrendeletről nem alakult ki vita, mivel mind a szakszervezeti, mind a munkáltatói oldal elfogadhatónak tartja a költségek arányában a 86 százalékos térítési mértéket. Ugyanakkor az európai uniós munkavállalás szükségessé tette a hétvégi hazautazás újraszabályozását.
A kormányrendelet tervezete ezt a költségek 86 százalékában, illetve maximum havi 40 ezer forintban rögzítette, amivel a szakszervezetek egyetértettek, a munkáltatói oldal viszont csak havi 25 ezer forintot tart elfogadhatónak. Vita alakult ki arról is, hogy a hazautazáshoz térítendő összeg évenkénti értékállandóságának megállapítása hogyan történjen. A szakszervezetek, a 40 ezer forintos költségtérítés mellett az éves inflációhoz kívánják kötni az összeget, míg a munkaadók a bruttó hazai termék (GDP) pozitív növekedésének mértékéhez.
A munkába járással összefüggő költségek térítésének szabályozására 2010. január elsejétől a kormány kapott felhatalmazást, így megállapodás híján a kormánynak kell döntenie a hazautazás költségtérítésének mértékéről is.
Kapcsolódó írások:
- Javították a költségtérítési "bakit" a honatyák
- Drága volt a lány: költségtérítést kér a magyar kormány a yorki hercegnőtől rendőri kíséretéért
- Ab: nem dönthetünk a képviselői költségtérítésről
- Költségtérítés? Kedden kiderül mit mond az Alkotmánybíróság
- Taktikáznak a képviselők a költségtérítés elmismásolásával
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


