9,5 százalék
Száz bázisponttal csökken a diákhitel kamata
A Diákhitel Központ (DK) igazgatósága évi 9,5 százalékban állapította meg a diákhitel 2010. január 1. és június 30. közötti időszakban érvényes kamatát - tette közzé a DK szombaton napilapokban. Ez 100 bázisponttal alacsonyabb az előző félévinél, ami 10,5 százalék volt.
2009.12.19 16:45MTIŐri András, a DK kommunikációs igazgatója az MTI-nek elmondta: a diákhitel kamata az önköltségi működtetés érdekében, jogszabályi előírás alapján három elemből tevődik össze: a korábbi időszak átlagos forrásköltségéből, a működési, működtetési költségből és a kockázati prémiumból.
A mostani kamatmérséklést az tette lehetővé, hogy az átlagos forrásköltség a piaci környezet javulásának köszönhetően az előző félévben 67 bázisponttal - 7,49-ról 6,82 százalékra - süllyedt, a működési költség pedig 33 bázisponttal - 1,49-ról 1,16 százalékra - mérséklődött.
A kockázati prémium - ezt nem félévenként, hanem az egész tanévre állapítják meg - nem változott, 1,52 százalék.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


