21 milliárd
A MÁV ötmilliárdot takarít meg az árambeszerzésén
Több mint ötmilliárd forintot takarít meg a MÁV-csoport jövőre a villamosenergia-beszerzésen, a közbeszerzési eljárás megfelelő időzítésének köszönhetően - áll a társaság MTI-nek vasárnap eljuttatott közleményében.
2009.12.13 12:05MTIEz az összeg a közösségi közlekedést, különösen a MÁV-csoportot érintő költségvetési elvonáshoz képest jelentékenynek számít - hangsúlyozzák. A MÁV Zrt. igazgatósága november első felében hagyta jóvá a MÁV-csoport 2010. évi kis-, közép-, valamint nagyfeszültségű villamosenergia-ellátására meghirdetett közbeszerzési eljárásra beadott győztes pályázatokat.
A két nyertessel, a Magyar Áramszolgáltató Kft.-vel és az E.ON Energiaszolgáltató Kft.-vel a közelmúltban írta alá a szerződést a MÁV. A MÁV-csoport jövő évi teljes villamosenergia-költsége körülbelül 21 milliárd forint lesz, szemben az idénre várható 26 milliárd forinttal. A két nemzetközi nyilvános közbeszerzési eljárásban 3-3 áramkereskedő tett ajánlatot. A pályázatok elbírálásának szempontja a legalacsonyabb ár volt. A MÁV Zrt. 2005 óta szerez be villamos energiát a szabadpiacról. A mostani szerződésekkel 2010. január 1-jétől az év végéig biztosítják a csoport villamosenergia-ellátását. A kis- és középfeszültségű villamosenergia-közbeszerzéssel a vasúttársaság a következő évben több mint 700 millió forintot takaríthat meg a 2009. évi árambeszerzés költségeihez képest. Ehhez viszonyítva jövőre átlagosan 33 százalékkal kell kevesebbet fizetnie 1 kilowattóra villamos energiáért.
Az ennél egy nagyságrenddel nagyobb értéket képviselő nagyfeszültségű villamos energia beszerzésére kiírt pályázatra három áramkereskedő adta be ajánlatát. Az éves szinten 750 gigawattóra villamosenergia-mennyiséget a vontatási alállomások és a MÁV Zrt. budapesti nagy állomásait ellátó csatlakozási pontok használják majd fel. A MÁV Zrt. a 41 nagyfeszültségű csatlakozási pontot hat csoportra osztotta. Ebből hármat a Magyar Áramszolgáltató Kft., hármat pedig az E.ON Energiaszolgáltató Kft. nyert meg.
Összevont áron számítva a nagyfeszültségű villamosenergia-közbeszerzéssel a vasúttársaság a 2009. évi árambeszerzés költségeihez képest 2010-ben több mint 4,5 milliárd forinttal fog kevesebbet költeni. Ezzel az idei árakhoz képest jövőre átlagosan 26,6 százalékkal lesz olcsóbb 1 kilowattóra nagyfeszültségű villamos energia.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


