A végszavazás már csak formalitás lesz
Elfogadta az EP a jövő évi uniós költségvetést
Elfogadta az Európai Parlament (EP) költségvetési bizottsága szerdán Brüsszelben Surján László (KDNP) jelentését az Európai Unió 2010. évi költségvetéséről. Ezzel lényegében formalitássá vált a költségvetésről a hónap közepén tartandó plenáris ülésen tervezett végszavazás.
2009.12.02 17:14MTIKözleményében Surján László emlékeztetett arra: az Európai Parlament az uniós tagországok kormányait képviselő tanáccsal folytatott nehéz tárgyalásokat követően elérte, hogy az Európai Unió költségvetése 2010-ben a kifizetések területén közel 123 milliárd euró legyen. Ezzel az idei költségvetéshez képest 7 milliárd eurós, azaz több mint 5 százalékos emelést sikerült elérni. A szerdai szavazás nem számít meglepetésnek, mert az uniós tagországok és az EP tárgyalóküldöttsége két héttel ezelőtt már egyezségre jutott a tervezetről.
A 754 fős testület magyar jelentéstevője kifejtette: irányítása alatt, összhangban a parlament által kezdeményezett prioritásokkal, a képviselők elfogadták a költségvetés második olvasatának módosító indítványait is. Surján László közlése szerint a szavazás megerősítette, hogy 2010-ben az EU-költségvetésből - a parlament kezdeményezésére - 300 millió eurót különítenek el a tejágazat megsegítésére.
Biztosítottak lesznek egy új, mikrohiteleket nyújtó pénzügyi alap létrehozásának feltételei is. A gazdasági válság kezelésére szolgáló uniós gazdaságélénkítési terv befejező fázisából pedig 420 millió euró jut a vidéki területeknek. A közlemény szerint "a Surján-jelentés, néppárti és liberális támogatással, elkötelezi magát a Nabucco gázvezeték megépítése mellett", ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy "a bizottsági szavazáson az Európai Szocialista Párt újra nemet mondott a gázvezetékre".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


