Részleteket nem tartalmaz az indoklás
A jövő évi költségvetés kevesebbet szán lakástámogatásra
Lakástámogatásokra negyedével kevesebbet tartalmaz a parlament által hétfőn elfogadott jövő évi költségvetés az idei előirányzatnál, a tervezett összeg 147 milliárd 257 millió forint erre a célra.
2009.12.01 16:29MTISem a törvény, sem a benyújtáskori változathoz fűzött indoklás nem tartalmazza a bő 147 milliárd forint részletezését. Az indoklás mindössze annyit mond, hogy az összeg magában foglalja az idei ősztől újra indított támogatást, vagyis azt, hogy a 35 év alatti fiatalok és a 45 év alatti többgyermekes családok továbbra is kapnak a lakáshiteleikhez támogatást. Emellett a támogatás magába foglalja a korábbi évek kamattámogatásaiból mostanra jutó részt, valamint a még abból az időből járó adókedvezményt is.
Az idei lakástámogatás 205 milliárd 532 millió forint, ez csökken jövőre 147 milliárd 257 millió forintra. A támogatás a Miniszterelnökség fejezetben jelent és jelenik meg. A Miniszterelnökség fejezet tartalmazza a lakóépületek és környezetük felújítására fordítható összeget. Ez idénre 7,9 milliárd forint volt, ez növekszik jövőre 11 milliárdra. A lakbértámogatás minkét évre 24 millió forint. A Pénzügyminisztérium fejezet is tartalmaz két tételt, amely kapcsolódik a lakástámogatáshoz.
A közszférában dolgozók lakáshiteleiért vállat kezességből eredő fizetési kötelezettségre 350 millió, míg a Fészekrakó programhoz vállalt kezességre 400 millió forintot irányoz elő a jövő évi költségvetés. Az idei előirányzat mindkét soron 400-400 millió forint.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


