A PM saját maga alatt vágja a fát
110 milliárd forintos kárt okozott az államnak a PM
Mintegy 110 milliárd forintos kárt okozott az államnak a Pénzügyminisztérium azzal, hogy visszatartotta a szén-dioxid-kvóták eladásából származó bevételt, mert Magyarország ezzel újabb értékesítési lehetőségektől esett el - derül ki Fülöp Sándornak, a jövő nemzedéke országgyűlési biztosának állásfoglalásából.
2009.11.26 07:43Magyar Nemzet/ Magyar Hírlap/NépszavaA Magyar Hírlap szerint a 110 milliárd forint költségvetési bevételkiesés mellett a nemzetközi tekintélyvesztés, 25-30 ezer munkahely elvesztése és a lakosság életkörülményeit javító környezetvédelmi beruházások elmaradása növeli a kárt.
Mindhárom lap azt írja, hogy a kiotói széndioxidkvóta-eladásból 2008-ban befolyt 28 milliárd forintot a kormány nem a rendeltetésének megfelelően használta fel. A Magyar Nemzet írása szerint "főként emiatt Japán végül Csehországtól vásárolt 40 millió tonna kibocsátásra vonatkozó egységet, átszámítva 110 milliárd forintért". A Népszava tájékoztatása szerint Japán érdeklődött a magyar szén-dioxid kvóta iránt, de végül Csehországgal és Ukrajnával kötött üzletet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


