Hullanak majd a csontvázak?
Fidesz: Már tart az "elszámoltatás" jogszabályi előkészítése
Már tart az "elszámoltatás" jogszabályi előkészítése; vizsgálni kell a közbeszerzéseket, a végkielégítéseket és az értékvesztéssel járó döntéseket - jelentette ki Balsai István, a Fidesz elnöki stábjának jogi igazgatója hétfőn reggel az ATV Jam című műsorában.
2009.10.05 09:44MTI/ATVBalsai elmondása szerint a Fidesz kormányzati szerepvállalása esetén szükséges jogszabályok előkészítése már folyamatban van.
Példaként említette, hogy a kormány nem kérte a parlament hozzájárulását az IMF-hitel felvételéhez, amit pedig - hangsúlyozta Balsai - törvény rögzít, de büntetőjogi felelősség merül fel a 2006-os események kapcsán is, amikor "súlyos, brutális cselekmények történtek kormányzati megrendelésre vagy segédlettel vagy irányításával (...), ezek nem évülnek el, ezek súlyos bűncselekmények" - tette hozzá.
A jogi igazgató elmondta: ezzel együtt vizsgálni kell a közbeszerzéseket, a végkielégítéseket és az értékvesztéssel járó döntéseket. Balsai István szólt arról is, hogy a jogi szakvélemények előkészítésén túl a párt elnökét, Orbán Viktort ért támadásokkal is foglalkoznak.
Mint fogalmazott: "Úgy érezzük, hogy olyan kampány készül, ami nagyon sok ilyen teendőt fog magával hozni; elhárítás is lesz ebben".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


