Méregdrága a magyar áram!
Durvább a villanyszámla Budapesten, mint Londonban!
Budapesten drágább a villanyszámla mint Londonban vagy Madridban - írta a Magyar Nemzet az osztrák árampiaci szabályozó, az E-Control és egy kutató cég közös felmérése alapján.
2009.10.03 08:21Magyar NemzetA Magyar Nemzet szombati számában közöltek szerint az EU-15-ök fővárosai közül Koppenhágában a legdrágább az áram, ahol 29,9 eurócentbe (80 forint) kerül egy kilowattóra a lakossági fogyasztónak.
Budapesten ugyanakkor az Elmű az egyetemes szolgáltatásban, a normál tarifa szerint 45,8 forint (16,95 eurócent) egy kilowattóra ára.
Ezzel a magyar főváros a 15-ök között a nyolcadik helyet szerezné meg a listán a már említetteken kívül olyan városokat is megelőzve, mint Párizs, Róma, Stockholm vagy Helsinki.
Ráadásul Budapesten a lapnak nyilatkozó szakértők szerint 3-5 százalékos díjemelés várható novemberben az egyetemes szolgáltatásban.
Kapcsolódó írások:
- Nem szenvedtek áramütést a kórházba került tűzoltók
- Ez azért rázós: 11,97 forintot fizetünk az áramdíjba támogatásként
- Lopott árammal húztak elektromos kerítést- Így védekeztek volna a gyilkosok ellen Nyírmihálydiban
- Emberéletet követelt a viharban leszakadt áramvezeték Budapesten
- Nem tudott segíteni a fián, az anya is meghalt az áramütésben!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


