"Az utolsó lehetőséget is elveszik"
Többé nem jár támogatás a fogyatékkal élők foglalkoztatására
E hónaptól nem nyújthatnak be támogatási kérelmet azok a munkáltatók, akik megváltozott munkaképességűeket kívánnak foglalkoztatni - írta a Magyar Nemzet.
2009.09.21 07:31Magyar NemzetA lap hétfői számában Derera Mihály, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége Oktatási, Továbbképző és Távmunka Intézetének igazgatója ezt úgy minősíti: sérti az esélyegyenlőséget, hogy míg az Út a munkába programba egyre nagyobb összegeket fektetnek, addig a megváltozott munkaképességűektől az utolsó lehetőséget is elveszik.
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium azzal érvelt, hogy a megváltozott munkaképességűek bértámogatására a kormány már nyolc hónap elteltével is másfélszer annyi kötelezettséget vállalt, mint amennyit az egész évre tartalmazott a költségvetés.
"Új kérelmeket tehát azért nem lehet befogadni, mert a kormány biztosítani kívánja a jelenleg már támogatással érintett 30-32 ezer fő foglalkoztatását" - idézte a lap a minisztérium válaszát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


