Sajnos még nem trendforduló
Csökkenőben a felszámolások száma
Augusztusban 27 százalékkal kevesebb a felszámolás volt mint 2008 augusztusában, míg 2009 júliusához képest 70 százalékkal csökkent a felszámolások száma. Ez azonban még nem jelent trendfordulót, inkább a cégbírák nyári szabadságát, a céginformációs szolgáltatásokkal foglalkozó Opten Kft. szerint.
2009.09.07 19:02Pilhál CsabaAugusztusban 401 céggel szemben indítottak felszámolást a hitelezők, míg tavaly augusztusban 553, idén júliusban pedig 1.329 cég jutott erre a sorsra. Az év első nyolc hónapjában összesen 9.438 cég felszámolása indult meg, 31 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
Az Opten közleménye megjegyzi, hogy egy hónapja úgy látszott, hogy szeptember közepére a felszámolások száma eléri a tavalyi egész évit: 11.500-at. Csorba Hajnalka az Opten stratégiai igazgatója úgy véli, hogy az adatok nem adnak okot megkönnyebbülésre, mert "...minden egyéb tényező azt sugallja, hogy a kis- és közepes vállalkozásokat sújtó válság 2009 egész második félévében tovagyűrűzik".
Az elmúlt hónapokban az élelmiszer-kereskedelemben, az elektronikai iparban, az autóalkatrész-beszállításban és az építőiparban több olyan nagy vállalkozással szemben indult felszámolás, amelyek biztosan sok kifizetetlen mikro- és kisvállalkozást hagytak bajban. Az igazgató szerint ezek a cégek - sok más magyar kisvállalkozáshoz hasonlóan - rendkívül éles versenyben, alacsony árréssel, s ennek megfelelően gyenge likviditási helyzetben működnek, így egy nagyobb megrendelő bedőlése gyakran törvényszerűen vezet a felszámoláshoz.
"Mindezek alapján azt feltételezzük, hogy az augusztusi alacsony szám mögött sokkal inkább a cégbírósági szabadságolások állnak, semmint az üzleti környezet változása" - mondja az Opten igazgatója. A végelszámolások tekintetében, amikor a meglévő vagyon fedezetet nyújt az adósságra, jelentős növekedés történt. Idén augusztusban 888 cég megszüntetéséről döntöttek a tulajdonosok, míg egy évvel korábban 530 végelszámolási eljárást indítottak.
Az év első nyolc hónapjában összesen 8.873 cég végelszámolása indult meg, 38 százalékkal több az előző év azonos időszakához képest. A júliusi szerény bővülés után augusztusban ismét csökkent az új cégbejegyzések száma. Idén augusztusban 2.291 új céget jegyeztek be, míg egy évvel korábban 3.314-et.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


