269 önkormányzat nyert támogatást
Milliárdos fejlesztések a Közép-Magyarországi régióban
A költségvetés terhére a fővárosban és Pest megyében ötmilliárd forintos keretösszeg idei felhasználásáról döntött a Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács - jelentette be a pénteki ülés után tartott sajtótájékoztatón Steiner Pál.
2009.08.07 14:48MTIA tanács elnöke elmondta, hogy összességében 10 milliárd forintos fejlesztésről van szó, amelyhez az állam - különféle kategóriákban - 50, 60 százalékos arányban járul hozzá. A pályázót 448 közül 269 önkormányzat nyert el valamilyen támogatást. A pénzek nagyobb részéből útfelújítások valósulhatnak meg Budapesten és a megyében - tette hozzá.
Az odaítélt keretösszegből Budapesten 80, Pest megyében 75 kilométer hosszú szilárdburkolatú út korszerűsítése válik lehetővé a költségvetés részbeni finanszírozásával. Ebből a pénzből 54 fővárosi út újul meg, egyebek között a Hűvösvölgyi, a Budakeszi út, a Budai alsó rakpart, a Megyeri, a Thököly és az Etele út, valamint a Ferihegyi út is - utalt rá az elnök. A fővárosi utak korszerűsítésére megközelítően 3 milliárd, amíg a Pest megyei önkormányzatok az útfelújításokra 1 milliárd forint támogatásban részesültek. A Közép-Magyarországi Régióban 49 fejlesztés vissza nem térítendő támogatásból valósulhat meg, 700 millió forint értékben.
Ezek közé oktatási intézmények, orvosi rendelők, gyógyintézetek korszerűsítése tartozik, de jut új eszközök beszerzésére is. Közéjük tartozik például az óbudai Kincsesház óvodává alakítása és a kocséri általános iskola részleges felújítása.
Emellett hátrányos helyzetű Pest megyei kistelepülések a közbiztonság erősítésére térfigyelő rendszerek kialakítására, valamint információs táblák elhelyezésére nyertek el kisebb-nagyobb összegeket, hozzávetően 22 millió forintos értékben - hívta fel rá a figyelmet Steiner Pál.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06