A minimálbér 6-9 százalékát kellene vállalni
Törlesztőrészletük mérséklését kérhetik a diákhitelesek
Törlesztőrészletük mérséklését kérhetik a nehéz helyzetbe került diákhitelesek - jelentette be Kiss Péter társadalompolitikai miniszter kedden Budapesten.
2009.07.07 14:46MTIA tárcavezető elmondta: a könnyítést azok kérhetik, akik vállalják, hogy havonta legalább a minimálbér 6-9 százalékát befizetik. A törlesztés mérséklésére két évig lesz lehetőség a kedden megjelent kormányrendelet értelmében. Ez a módosítás azoknak a fiatal diplomásoknak jelenthet majd könnyebbséget, akiknek a válság miatt növekedtek a terhei, és csökkent a jövedelmük.
A hitel törlesztőrészlete ugyanis nem fix, hanem a harmadik törlesztési évtől a két évvel korábbi jövedelemhez igazodik. Ha valakinek tehát volt egy jól fizető állása, és most nehezebb anyagi helyzetbe került, annak komoly gondot okozhat a törlesztés. Kiss Péter elmondta: kétszáznál is több személyes megkeresés volt, amelyik arról szólt, hogy kedvezményt kérnének a törlesztésnél. Csillag Tamás, a Diákhitel Központ vezérigazgatója elmondta, hogy jelenleg 107 ezren törlesztik diákhitelüket, a módosítás közel 60 ezer embert érint, akik már a jövedelmük alapján törlesztenek. Számukra ad lehetőség a jogszabály a könnyítésére - mondta.
A változtatás nem csupán a nehéz helyzetbe került ügyfeleknek előremutató, hanem a hallgatói hitelrendszert is stabilizálja - jegyezte meg. Elmondta, aki nehéz helyzetbe került, nem kell mást tennie, mint a Diákhitel Központnál be kell jelentenie, hogy kevesebbet kíván törleszteni. Ezt már szerdától megteheti, a kérés okát a központ nem vizsgálja. A szükséges nyomtatványt a Diákhitel Központ honlapjáról le lehet tölteni. A kérhető összegnek csak az alsó határát rögzítették, illetve azt határozták meg, hogy két évig van erre lehetőség. Csillag Tamás ugyanakkor arra is figyelmeztetett: a lehetőséggel megfontoltan kell élni, hiszen az alacsonyabb törlesztőrészlet miatt tovább is tart a törlesztés. Miskolczi Norbert, a könnyítést kezdeményező Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke szerint jó és gyors döntés született. Számításaik szerint néhány ezer ember került olyan helyzetbe, hogy szüksége lehet a könnyítésre.
A diákhitelezés elmúlt nyolc évében közel 270 ezer diák igényelt hitelt mintegy 175 milliárd forint értékben. Költségtérítéses képzésben havi 50 ezer, államilag finanszírozott képzésben havi 40 ezer forintot lehet kérni. A diákhitel a felsőoktatási tanulmányokat folytatók költségeinek mintegy felét fedezheti havonta. Egy adott évfolyamon általában a diákok 20-25 százaléka él a lehetőséggel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


