Erősödnek a lengyelek?
Lengyelország nem kap, hanem esetleg ad hitelt az IMF-nek
Lengyelország nem kap hitelt a Nemzetközi Valutalaptól (IMF), ellenkezőleg, az IMF számára való hitelezést, az IMF alapfeltöltésében való részvételt vette fontolóra a kormány, mondta csütörtök este Jacek Rostowski lengyel pénzügyminiszter Brüsszelben, hatásában jócskán helyesbítve miniszterelnöke, Donald Tusk korábbi nyilatkozatát.
2009.03.19 18:44MTIA lengyel miniszterelnök csütörtökön Brüsszelben tárgyalásokat jelentett be a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), új hitelkeretről Lengyelország számára, jelentette a lengyel PAP hírügynökség néhány órával korábban, a miniszterelnök e kijelentéséből vonva le következtetését:
- Együttműködésről, és nem pedig segítségről fogunk tárgyalni, új hitelvonal megnyitásáról. Lengyelország nincs olyan helyzetben, mint mások, nem kell segítségért könyörögnie.
Tusk azt mondta, hogy Lengyelországnak "tanúkra" van szüksége hitelképessége bizonyításához, és az IMF "éppen ilyen tanú". A kormányfő azonban nem említette, hogy ki ad hitelt kinek. Nyilatkozata értetlenséget, meglepetést okozott, és bizonyosan hozzájárult a zloty napi leértékelődéséhez.
- Szó sincs IMF-segítségről Lengyelország számára, Lengyelországnak nincs szüksége ilyen segítségre.
A miniszterelnök arra célzott, hogy különbség van olyan országok között, mint Ukrajna, amelyeknek szükségük van ilyen segítségre, és olyan országok között, mint Lengyelország, amelyeknek nincs szükségük ilyen segítségre. Félreértés történt. Nem zárható ki, hogy idén visszaesik a lengyel gazdaság, összefüggésben a világgazdasági körülményekkel, mondta a Lengyel Nemzeti Bank kamatalakító pénzügypolitikai tanácsának egyik tagja, Jan Czekaj korábban, kedden a Reuters hírügynökségnek.
A lengyel pénzügyminiszter még korábban úgy vélekedett, hogy Lengyelországban az idén 1,7-3,7 százalék között várható a gazdasági növekedés, Az Európai Bizottság januárban is már csak 2,0 százalékos növekedést jósolt idénre Lengyelországnak, és független elemzők legföljebb 1,2 százalékos növekedést valószínűsítettek az elmúlt hetekben.
Tavaly 4,8 százalékkal nőtt a lengyel hazai össztermék, 2007-ben 6,7 százalékkal.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


