Eddig vártak?
Egyeztetésre készülnek a képviselői költségtérítésről
Még nem tudni, hogy megegyezésre jutnak-e a parlamenti pártok a képviselői költségtérítésről az ügyben indított népszavazás parlamenti tárgyalása előtt.
2009.03.19 14:10MTIAz MSZP azt szorgalmazza, hogy a négy parlamenti frakció (az MDF-nek ugyanis péntektől már nem lesz képviselőcsoportja) egyezzen meg a képviselői költségtérítés rendezéséről, de ha ez nem jár sikerrel, akkor önálló javaslatot terjeszt az Országgyűlés elé - közölte Kovács Tibor frakcióvezető-helyettes az MTI-vel.
Mint mondta, az MSZP azt szeretné, hogy a parlament ne csak a népszavazási kezdeményezésről, hanem konkrét megoldási javaslatról tárgyaljon. A tervezett változatás irányáról a szocialista politikus nem nyilatkozott, az MTI más forrásból úgy értesült, hogy az MSZP azt szorgalmazza: a költségtérítés szűnjön meg, azaz adózott jövedelemként épüljön be a képviselői tiszteletdíjba. A szocialisták korábban már beadtak egy ilyen tárgyú indítványt, ám azt a többi frakció nem támogatta.
Az egyeztetésre a tervek szerint heteken belül sor kerülhet. Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója az MTI-nek azt mondta, pártja ott lesz az egyeztetésen, ahol azt javasolják majd, hogy a kormánytagok és a képviselők tiszteletdíját is a 2002-es szintre állítsák vissza.
Gusztos Péter, az SZDSZ frakcióigazgatója az MTI-nek azt mondta, ha lesz négypárti megbeszélés a költségtérítés témájáról, akkor azon részt vesznek. Emlékeztetett arra, hogy a képviselői költségtérítést egy tavalyi döntéssel adóztatta meg a parlament. Egy tavalyi ötpárti egyeztetésen az MDF-es Hock Zoltán azt javasolta, hogy az országgyűlési képviselők, a polgármesterek, valamint az önkormányzati képviselők költségtérítése az általános szabályok szerinti személyijövedelemadó-kulcs szerint legyen adóköteles jövedelem.
Ezt a többi párt akkor nem támogatta. Az Országgyűlés tavaly november 25-én név szerinti szavazással, egyhangúlag fogadta el a képviselői költségtérítés megadóztatásáról szóló MSZP-s indítványt, amelynek alapján az országgyűlési képviselők, a polgármesterek és az önkormányzati képviselők februártól 15 százalékos adót fizetnek költségtérítésük és költségátalányuk után.
Az Országos Választási Bizottság szerdán határozatot hozott arról, hogy összegyűlt a törvényben meghatározott számú aláírás Seres Mária népszavazási kezdeményezéséhez, amely szerint az országgyűlési képviselőknek csak a bizonylattal alátámasztott, elszámolható kiadásai után járna költségtérítés.
A kezdeményező bízik abban, hogy az Európai Parlamenti választásokkal egy időben tartják majd a népszavazást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


