Karrier
100 éves a DEKRA - a globális sikerhez egyre nagyobb mértékben járul hozzá Magyarország
Idén ünnepli fennállásának 100. évfordulóját a világ egyik legnagyobb független szakértői szervezete, a DEKRA, amely több mint három évtizede van jelen Magyarországon is. A vállalat a kedvezőtlen gazdasági környezet ellenére közel 5%-kal növelte globális bevételeit, amelyhez a magyar leányvállalat is jelentősen hozzájárult.
2025.04.15 15:05ma.huIdén ünnepli alapítása 100. évfordulóját a világ egyik legnagyobb független szakértői szervezete, a Magyarországon is több mint három évtizede jelen lévő DEKRA. Az 5 kontinens mintegy 60 országában 48 ezer főt foglalkoztató vállalat a minap közölt, friss pénzügyi adatai szerint a nehéz gazdasági helyzet ellenére is csaknem 5%-kal növelni tudta bevételeit. Ehhez a cég nemzetközi vezetői által is kiemelt módon hozzájárultak a hazai DEKRA pozitív adatai és bővülő tevékenységei, melyeket egy keddi, budapesti sajtótájékoztatón ismertettek a helyi vezetők. Az eseményen elhangzott, a DEKRA égisze alatt működik Magyarország egyik legnagyobb felnőttképző szervezete, mely többek közt a hazánkba érkező, külföldi munkavállalók többnyelvű képzésével veszi ki a részét a gazdasági folyamatok támogatásából. A cég hazai szakemberei pedig egy nemzetközi tanácsadói hálózat tagjaként munkaerő-kölcsönzési és -közvetítési tevékenységet is végeznek, amely téren a „szakember-migráció” aktuális trendjei befolyásolják működésüket.
A DEKRA a 2023-as 4,1 milliárd euró után 2024-ben 4,29 milliárd eurós globális bevételt produkált, ami éves alapon 4,7%-os növekedést jelent. A Magyarországot is magába foglaló CEE&ME (Közép- és Kelet-Európa, illetve a Közel-Kelet) régió valamivel dinamikusabban, 5,2%-kal bővült tavaly, ami több mint kétszerese a vállalat központját adó GSA (Németország, Svájc, Ausztria) régió vonatkozó adatának (+2,5%). A vállalat a most közzétett jelentésében külön kiemelte Magyarországot, ahol többek közt a digitális megoldások, az ipari vizsgálatok és a képzési tevékenység révén értek el jelentős előrelépést.
„Valóban büszkén mondhatjuk, hogy a 100 éves vállalat nemzetközi sikerei mögött egyre jelentősebb magyar hozzáadott érték áll. A különböző szakmai, hatósági és jogszabály alapján szervezett képzéseink, valamint továbbképzéseink már csaknem 35 éve megkerülhetetlenek főként az ipar, a mezőgazdaság és a szociális ágazat területén, a fejlődés kulcsa pedig, hogy a világ változásaira azonnal reagálunk. Ez ma többek közt azt jelenti, hogy ahol ez biztonsággal kivitelezhető, fokozatosan teret nyernek az e-learning megoldások, de megemlíteném az ESG-kritériumok előtérbe kerülése miatt különösen fontossá vált fenntarthatóságimenedzser-képzésünket is. A magyar gazdaság működése szempontjából pedig az egyik legújabb, sok kihívást rejtő tevékenységünk a hazánkba érkező külföldi munkavállalóknak szervezett többnyelvű képzések, amelyek az érintettek integrációja és hatékony munkavégzése érdekében is kulcsfontosságúak” – mutatta be röviden a vállalat képzésekkel kapcsolatos magyarországi működését Kurucsó Zsolt, a DEKRA ügyvezetője.
A magyarországi DEKRA a képzéseken túl a munkába állítás teljes folyamatára is nagy rálátással bír, így egy komplex rendszerben gondolkodó oktatási- és HR-szakértői szervezetnek számít, amelynek tevékenységét szintén nagyban érintik az aktuális gazdasági és munkaerőpiaci folyamatok. „Nemrég a cégcsoporton belül a DEKRA Arbeithoz került az Expert&Migration divízió, mely által a nemzetközi szolgáltatásaink bővültek. Magyarország tekintetében ez többek közt az egészségügyi-, gyermek- és idősgondozási szakemberek toborzását és németországi munkakörökbe történő elhelyezését jelenti” – avatta be az esemény résztvevőit egy újdonságba Penczák Diána, a DEKRA Arbeit Magyarország Kft. country managere.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:48 Gúnyt űzött Ferenc pápa halálából egy ukrán blogger
- 12:44 Bejelentette a Vatikán, miben halt meg a Pápa
- 10:40 Az amerikai kormány eladná a Google böngészőjét
- 8:44 Hat új védjegyet jegyeztetett be a Louis Vuitton Oroszországban
- 6:41 Brazíliában és Olaszországban képviselik hazánkat a 2025-ös Magyar Ifjúsági Robot Kupa győztesei
- 22:31 NGM: vezetőváltás az N7 Holding élén
- 20:30 Meghalt Ferenc pápa - Este tartják a szertartást, amelyen a Vatikán hivatalosan is megállapítja a pápa halálát
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06