"Népnyúzó bitangok elég volt!"
Szűcs Erika: stratégiai cél a foglalkoztatottak arányának növelése
A foglalkoztatás- központú gazdaságpolitika mellett érvelt Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter kedden Sopronban, stratégiai célként jelölve meg a foglalkoztatottak arányának növelését.
2009.03.17 19:25MTIA tárcavezető közölte: a gazdasági válság kezelésére irányuló kormányzati intézkedések fő törekvése a munkahelyek védelme. A válságkezelés és növekedés - stratégia az erős Magyarországért elnevezésű konferencián a tárcavezető nagy adósságnak nevezte, hogy a foglalkoztatás 57 százalékos szinten beragadt, és stratégiai célnak nevezte a foglalkoztatottak arányának 65 százalékra emelését.
Ennek a célnak a szolgálatába állítják az Út a munkába programot, amely egyebek mellett az aktív korú inaktívakat ösztönzi munkára. A munkabarát adórendszer pedig a munkáltatók számára jelenthet motivációt. Ennek lényege, hogy két lépcsőben 32 százalékról 27 százalékra tervezi csökkenteni a kormány a munkáltatók járulékterhét.
A tárca vezetője hangoztatta: a szociális és a munkajövedelmek arányát az utóbbiak javára kell változtatni a családi jövedelmekben. E szempont figyelembe vételével alakítják ki a munkára ösztönző szociális hálót, amely a támogatásokat a munkavállalási lehetőséggel, állami programokkal, "alkalmasint kényszerítéssel" kapcsolja össze. A jelenlegi szociális rendszer nem erre a filozófiára épül - jegyezte meg.
Szűcs Erika szerint Magyarországnak teljesítménymotivációra van szüksége, ezért gondolkodnak olyan támogatási szisztémában, amely az alsó jövedelmi kategóriákhoz tartozókat védi, ugyanakkor a magasabb jövedelmi kategóriákhoz tartozók nyernek vele.
Nem járható út a szociális jövedelmek növelésével kiegyenlíteni a társadalmi különbségeket - szögezte le a miniszter. Az előadást követő fórumon az egyik hozzászóló - egy vállalkozó - azt kérte, hogy a miniszter a munkaszerzéshez nyújtson segítséget. Néhányan nehezményezték, hogy a 13. havi nyugdíjban a most nyugdíj előtt állóknak nem lesz részük. A miniszter válaszában közölte: aki eddig élvezte, annak a számára megmarad, de az újonnan nyugdíjba vonulók részére jelenleg nincs erre fedezet.
A tárca vezetője hozzátette: bízik benne, hogy ez nem marad így. A fórumot rövid közjáték zavarta meg. Az egyik hallgató transzparenst emelt a levegőbe: "Népnyúzó bitangok elég volt!" szöveggel. A hallgatóság többsége azonban lehurrogta a transzparenst felmutató férfit, aki elhagyta a termet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


