Gazdaság
Orbán Viktor: az új gazdaságpolitika a 2025-ös évben fantasztikus eredményeket hozhat
Jól haladnak a tárgyalások a munkaadók és a munkavállalók között, lesz itt szerintem egy 1 millió forintos átlagbér belátható időn belül.
2024.10.25 10:55MTIHa a gazdasági semlegesség talaján állunk, akkor az a politika, amit összeraktunk, a 20-25 intézkedésből álló akcióterv, a 2025-ös évben fantasztikus eredményeket hozhat és egy minden más európai országot meghaladó gazdasági növekedést - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
A kormányfő leszögezte, elemi érdekünk gazdasági szempontból is, hogy olyan amerikai kormány legyen, amely azt mondja, hogy márpedig ez a háború tovább nem terjedhet. Ha ez megvan, akkor jövünk mi: összeraktuk azt a csomagot, amivel végre a 2020 óta tartó nehéz időszakból ki tudjuk vinni a magyar gazdaságot - jegyezte meg.
Emlékeztetett: egészen 2019-ig egyenes vonalú, emelkedő pályán volt a magyar gazdaság, ezt törte meg a Covid, majd jött a háború, a szankciók, az infláció. Ebből a nehéz, 4-5 éves szakaszból kell kiutat találni, és úgy érzem, hogy ez megvan - jelezte.
A bérekről szólva hangsúlyozta: azokat nem a kormány állapítja meg. De jól haladnak a tárgyalások a munkaadók és a munkavállalók között, lesz itt szerintem egy 1 millió forintos átlagbér belátható időn belül, és a minimálbért is a 400 ezer forint magasságáig el tudjuk vinni a következő néhány évben, egy többéves bérmegállapodási program keretében - közölte.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06