Gazdaság
Nagy Márton: a gyors bérkonvergencia a kormány egyik új gazdaságpolitikai célkitűzése
A kormány továbbra is a munkaerőpiaci tartalékok és ezáltal az inaktívak felkutatására, valamint a foglalkoztatás növelésére törekszik.
2024.10.12 15:18MTIA jövő évtől 3-6 százalék között alakulhat a GDP növekedési üteme, ehhez társul a gazdasági növekedésen alapuló gyors bérkonvergencia, ami a kormány egyik új gazdaságpolitikai célkitűzése - mondta a nemzetgazdasági miniszter pénteken az Év Felelős Foglalkoztatója díjátadón Budapesten.
Nagy Márton közölte, idén a gazdasági növekedés elsősorban a német gazdaság mélyrepülése - ami főként a járműipart érinti -, valamint a belföldi fogyasztás alakulása miatt nem olyan lesz, mint gondolták. Az idén a harmadik negyedévben minimális, a negyedik negyedévben 1-2 százalékos növekedést tud majd felmutatni a magyar GDP. A nagy ugrás 2025 első negyedévében következik be, amikortól kezdve a gazdaság növekedési üteme belép a 3-6 százalékos kategóriába.
Hozzátette: gazdasági növekedésre van szükség a kormány új gazdaságpolitikai céljainak eléréséhez, amelyek között szerepel, hogy 2028-ra a minimálbér 1000 euróra, a bruttó átlagkereset 1 millió forintra emelkedjen.
Nagy Márton rámutatott, hogy a kormány támogatja a munkáltatók és a munkavállalók megegyezését, amelynek értelmében a rendszeres bruttó átlagkereset 50 százalékára fogják emelni a minimálbért 2027-re. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi 266 800 forintos minimálbér 2027. január elsejével 374 800 forintra emelkedhet. Egy évvel később a minimálbér várható értéke elérheti a 419 815 forintot, ami több mint 1000 euró.
Ehhez hasonlóan felvázolta a bruttó átlagkereset mozgását is, ami a mostani 651 147 forintról, 2027-re 878 549 forintra növekedhet, 2028-ra pedig várhatóan meghaladja a 970 ezer forintot.
A miniszter kiemelte, a munkavállalók és a munkáltatók közötti három éves bérmegállapodás kitűzése mellett a növekedésen alapuló gyors bérkonvergencia megvalósítását segíti a munkáshitel elindítása, a családi adókedvezmény megduplázása és az infláció alacsonyan tartása is.
Arra is kitért, hogy fenn kell tartani a munka alapú gazdaságot és meg kell védeni annak eredményeit. Ezek között említette, hogy a koronavírus-járvány és az energiaválság ellenére folyamatosan nő a foglalkoztatottak száma.
Egyúttal jelezte, a kormány továbbra is a munkaerőpiaci tartalékok és ezáltal az inaktívak felkutatására, valamint a foglalkoztatás növelésére törekszik. Utóbbi kapcsán fontos célkitűzés, hogy a 20-64 évesek körében a mostani 81,4 százalékos foglalkoztatási rátát 2030-ra 85 százalékra akarják emelni. "Erre minden esély megvan" - mondta a miniszter.
Almási Erzsébet, az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA) ügyvezetője az eseményen elmondta, hogy a kiemelkedő és példaértékű munkát végző foglalkoztatókat ismerik el a felelős foglalkoztatóknak járó díjjal. Az Év Felelős Foglalkoztatója programba idén 168-an pályáztak.
A 2024-es év felelős foglalkoztatója pályázaton a kisvállalkozások közül a Neocons Zrt., a középvállalkozásoknál a FRAISA Hungary Kft. végzett az első helyen. A nagyvállalatok I. kategóriájában a Hévízi Szent András Reumakórház és Gyógyfürdő, a Nagyvállalatok II. kategóriájában pedig a budapesti székhelyű 4iG Nyrt. lett a győztes.
Az egyéb gazdálkodási szervezetek kategóriában az első helyezést az EDC Debrecen Nonprofit Kft. szerezte meg. A díjazottak az elismerést Fónagy Jánostól, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti államtitkárától vehették át.
Az NGM még májusban jelentette be, hogy idén kilencedik alakalommal hirdeti meg az OFA Nonprofit Kft. Az év felelős foglalkoztatója pályázatát, amely elősegíti a felelős foglalkoztatói szemléletmód hazai fejlődését is.
A szervezetek pályázhatnak – többek között – a munka-magánélet közti egyensúly, közösségépítés, csapatépítés, képzés, kompetenciafejlesztés, egészségmegőrzés, tehetséggondozás, munkahelyi környezet, társadalmi szerepvállalás terén, továbbá minden olyan tevékenységgel, amelyek egyértelműen felelős foglalkoztatási célt valósítanak meg.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:32 Brutális tűz Észak-Macedóniában - közel 60 halott egy egy éjszakai klubban - videók
- 10:30 A rijádi megállapodások megvalósításáról tárgyalt az orosz és az amerikai külügyminiszter
- 8:29 Vatikán: Ferenc pápa klinikai állapota továbbra is stabil
- 6:24 Wesley iskolák - megsemmisítettek két működési engedély visszavonást
- 20:56 Március 15. - Kovács Zoltán: országszerte a legnagyobb rendben zajlottak a rendezvények
- 18:54 Összefogás a krónikus vesebetegség korai felismeréséért és hatékony kezeléséért
- 16:53 DK: az árrésstop mellé vezessék be a kirúgásstopot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06