Energiaügyi Minisztérium
A jövőben kötelező környezeti hatásvizsgálatot lefolytatni az akkumulátorgyáraknál
A lítium-ion akkumulátorok megjelenésével és egyre szélesebb körű elterjedésével szükségessé vált az azok gyártására, valamint az ahhoz kapcsolódó tevékenységekre vonatkozó környezetvédelmi engedélyezés egységesítése.
2024.08.30 16:54MTIA jövőben kötelező környezeti hatásvizsgálatot lefolytatni az akkumulátorgyáraknál - közölte az MTI-vel csütörtökön az Energiaügyi Minisztérium (EM).
A kormány célja a gazdaság zöldítése és körforgásos működésének erősítése, melynek során kiemelt figyelmet fordít a magyar emberek egészsége és a környezeti értékek védelmére is - áll a közleményben. A biztonságos, szigorú feltételeknek megfelelő működtetés minden ipari létesítménnyel, így a magyar gazdaság jövőjét jelentő zöldenergia előállításával, tárolásával foglalkozó vállalatokkal, üzemekkel szemben is elvárás. Ezért a vonatkozó jogszabály módosításának hatályba lépésével az újonnan létesülő, valamennyi típusú akkumulátor és részegységei gyártását, valamint az akkumulátorhulladék kezelését végző üzemek esetében kötelező lesz a környezeti hatásvizsgálati eljárás lefolytatása - szögezi le a tárca.
A környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló kormányrendelet 2024.08.30-án megjelent módosítása alapján az új eljárások során egységesen valamennyi akkumulátortípus és részegységei (katód, anód, elektrolit, szeparátor fólia) gyártása, valamint hulladékainak előkezelése, hasznosítása környezeti hatásvizsgálatköteles tevékenységnek minősül - tartalmazza a közlemény.
Az akkumulátorgyártást érintő környezetvédelmi hatósági engedélyezéssel összefüggő szabályozás bevezetésekor még csak a "hagyományos" savas-ólom akkumulátorok léteztek. A lítium-ion akkumulátorok megjelenésével és egyre szélesebb körű elterjedésével szükségessé vált az azok gyártására, valamint az ahhoz kapcsolódó tevékenységekre vonatkozó környezetvédelmi engedélyezés egységesítése.
A korábbi szabályozás szerint az akkumulátorgyártás előzetes vizsgálatköteles tevékenységnek számított, azaz a környezetvédelmi hatóság az előzetes vizsgálati eljárás során hozott döntést arról, hogy a tervezett beruházásból származhatnak-e olyan jelentős környezeti hatások, amelyek miatt környezeti hatásvizsgálati eljárást kell lefolytatni. Az erre vonatkozó kötelezettség általános előírása - a környezet védelmének érvényesítése mellett - egyértelművé teszi a jogszabályi környezetet és kiszámíthatóbb, rövidebb eljárásokat eredményez - fogalmaz a tárca.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06