Per
Az amerikai kormány beperelte a zeneipar két meghatározó szereplőjét
A keresettel a monopólium megszüntetését próbálják elérni, ami állításuk szerint korlátozza a kisebb eseményszervezők lehetőségeit, és károsítja a művészeket is.
2024.05.24 11:19MTIAz amerikai kormány beperelte a versenypiaci törvények megsértése miatt az amerikai szórakoztatóipar két meghatározó vállalatát, a Ticketmastert és anyacégét, a Live Nation Entertainmentet - jelentette be Merrick Garland igazságügyi miniszter csütörtökön.
A kormányzati közlemény szerint a két vállalat illegális monopólium felett rendelkezik az élő szórakoztató eseményekre vonatkozóan, ami korlátozza a versenyt, és felhajtja az árakat a koncertlátogató közönség számára.
A manhattani szövetségi bírósághoz benyújtott keresetet 30 szövetségi állam és kerületi ügyész közösen jegyzi. A keresettel a monopólium megszüntetését próbálják elérni, ami állításuk szerint korlátozza a kisebb eseményszervezők lehetőségeit, és károsítja a művészeket is.
"Feltételezésünk szerint a LiveNation törvénytelen és versenyellenes gyakorlaton alapuló tevékenységet folytat, amelynek révén fenntartja a monopolisztikus ellenőrzést az élő események iparága felett az Egyesült Államokban a rajongók, a művészek, a kisebb eseményszervezők és a helyszínek üzemeltetőinek kárára" - írta Merrick Garland, az igazságügyi miniszteri pozíciót betöltő szövetségi főügyész.
Az Igazságügyi Minisztérium szerint a Live Nation, hogy fenntartsa erőfölényét az élőzene-iparágban, egyebek között hosszú távú szerződésekkel akadályozza meg, hogy a helyszínek rivális jegyértékesítőket válasszanak a Ticketmaster helyett.
Az amerikai koncertiparral kapcsolatban a közelmúltban számos tudósítás és elemzés jelent meg az amerikai médiában. Részben a torzított piaci viszonyokra mutattak rá annak kapcsán, hogy a jelenleg egyik legkeresettebb amerikai popzenei előadó, Taylor Swift idei turnéjának koncertjeit az amerikai rajongók Európában olcsóbban tudják megtekinteni, mint a koncertkörút egyesült államokbeli állomásain.
A számítások szerint az amerikai rajongók a repülőjegy, a szállás, valamint a koncertjegy árát is beleszámolva kedvezőbb áron jutnak hozzá a koncertélményhez Európában, mint Amerikában. Ennek okai közé sorolták az amerikai piaci visszásságok mellett az erős dollárt, valamint az európai uniós szabályokat, amelyek korlátozzák a jegyek maximum árát.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:32 Brutális tűz Észak-Macedóniában - közel 60 halott egy egy éjszakai klubban - videók
- 10:30 A rijádi megállapodások megvalósításáról tárgyalt az orosz és az amerikai külügyminiszter
- 8:29 Vatikán: Ferenc pápa klinikai állapota továbbra is stabil
- 6:24 Wesley iskolák - megsemmisítettek két működési engedély visszavonást
- 20:56 Március 15. - Kovács Zoltán: országszerte a legnagyobb rendben zajlottak a rendezvények
- 18:54 Összefogás a krónikus vesebetegség korai felismeréséért és hatékony kezeléséért
- 16:53 DK: az árrésstop mellé vezessék be a kirúgásstopot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06