Pénzügy
Hungarikum Biztosítási Alkusz: a csok plusz hiteligénylést még a gyermek születése előtt el kell végezni
A számos kikötés miatt a pároknak érdemes szakértőhöz fordulniuk.
2024.03.21 02:30MTIA csok plusz igénybevételének feltételeire hívja fel a figyelmet a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt., kiemelve közülük, hogy fiatal pároknak a hiteligénylést még a vállalt gyerek születése előtt el kell intézniük.
Szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleményében a cég hangsúlyozza, hogy a számos kikötés miatt a pároknak érdemes szakértőhöz fordulniuk, és megjegyzik, hogy tanácsadói szolgáltatásukat a hiteligénylők az egész országban ingyenesen vehetik igénybe.
Emlékeztetnek, hogy a gyereket tervező párok számára 2024. január 1-jétől nyílt meg a lehetőség, hogy igényeljék a lakásvásárlásra felhasználható, legfeljebb 3 százalékos kamattal kínált csok plusz hitelkonstrukciót.
A feltételek között sorolták fel, hogy a feleség nem töltötte még be a 41. életévét, és a kölcsönt a házastársak kizárólag együtt igényelhetik. A hitel összege a vállalt gyerekek számától függ: egy gyereknél 15 millió forint, kettőnél 30, míg három gyermeknél 50 millió forint lehet a kölcsön maximális összege. A fennálló tartozásból gyerekenként 10 millió forintot elengednek, a hitelszerződés megkötése után született második gyerektől kezdődően.
Arra is kitértek, hogy a szabályozás alapján a csok plusz hitellel akár 10 százalékos önerővel is megvásárolhatják első ingatlanjukat a gyereket tervező házaspárok. Az első, saját célra vásárolt lakásnál az ingatlan értéke legfeljebb 80 millió forint lehet, továbbköltözésnél pedig 150 millió forint a felső értékhatár. Ráadásul a csok plusz konstrukcióval vásárolt lakásoknál 150 millió forintos értékhatárig illetékmentes az ingatlan megszerzése - ismertette a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt.
A közlemény szerint a csok plusz hitelfelvételének feltétele, hogy a házastársak a lakás építésére vagy vásárlására irányuló kölcsönkérelmük benyújtásakor vagy azt megelőzően Magyarország területén nem rendelkeztek ugyanabban a lakásban mindketten tulajdonjoggal, és erről nyilatkozatot is kell tenniük. Ezen felül a kölcsön igényléséhez legalább kétéves társadalombiztosítási jogviszonyt is kell igazolnia a pár valamelyik tagjának.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:16 Új vércsoportot fedeztek fel francia kutatók - egyedülálló eset a világon
- 14:53 Fontos adóváltozások léptek hatályba
- 14:52 3%-os kedvezményes elsőlakáshitelt jelentett be Orbán
- 13:07 Fekete az ég alja - talán kezd normalizálódni a helyzet a MOL-finomítóban
- 12:20 Kizártak egy magas rangú katonatisztet a kínai hadsereg legfelsőbb parancsnokságából
- 10:20 Alföldi zebracsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 8:18 Idén is várja a szórakozni vágyókat a debreceni Campus Fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06