Gazdaság
KSH: visszaesés a lakásépítésben és építési engedélyezésben tavaly
A visszaesés különösen súlyosan érintette a vármegyeszékhelyeket.
2024.02.20 13:30MTI2023-ban 18 647 új lakás épült, 9,2 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 21 501 volt, 39 százalékkal kevesebb, mint 2022-ben - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Budapesten 6359 lakást vettek használatba tavaly, 3,8 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A visszaesés különösen súlyosan érintette a vármegyeszékhelyeket (-29 százalék), a többi városban (-2,0 százalék) és a községekben (-8,5 százalék) enyhébb volt.
Pest régióban 7,3 százalékkal nőtt, a többi régióban csökkent az új lakások száma 2022-höz képest. A csökkenés mértéke Dél-Alföldön volt a legmagasabb, 45 százalék.
A központi nagyrégión kívül továbbra is Győr-Moson-Sopron vármegyében épült a legtöbb lakás, ám ezek száma sem érte el az egy évvel korábbit (-6,4 százalék).
A KSH felmérése szerint a természetes személyek által épített lakások aránya 39-ről 36 százalékra csökkent, a vállalkozások által építetteké 60-ról 64 százalékra nőtt 2022-höz képest.
Az új lakóépületekben használatba vett lakások 46 százaléka családi házban, 45 százaléka többlakásos épületben, 7,1 százaléka lakóparkban található. A többlakásos épületeknél ez 6 százalékpontos növekedést, míg a családi házak esetében 3 százalékpontos csökkenést jelent az egy évvel korábbihoz viszonyítva.
A jelentés kitér arra s, hogy a használatba vett lakások átlagos alapterülete 2 négyzetméterrel 94 négyzetméterre csökkent 2022-höz mérten.
Az építési engedélyek és bejelentések alapján 21 501 lakás építését kezdeményezték, 39 százalékkal kevesebbet, mint az előző évben. Az építési kedv leginkább a községekben (-43 százalék) és a fővárosban (-41 százalék) esett vissza, a vármegyeszékhelyeken 28, a többi városban 37 százalékkal kevesebb engedélyt adtak ki.
Az építendő lakások száma a stagnálást mutató Dél-Alföldet (-0,1 százalék) kivéve mindegyik régióban csökkent az előző évihez képest. Vármegyei szinten is általános volt a visszaesés, csak Bács-Kiskunban történt számottevő növekedés (11 százalék), Hajdú-Biharban pedig stagnálás (+0,3 százalék).
Az adatok szerint az építtetők az esetek 44 százalékában éltek az egyszerű bejelentés lehetőségével. Ez az arány Budapesten 7,0, a községekben 89 százalék.
A kiadott új építési engedélyek alapján a 2022. évihez képest 37 százalékkal kevesebb, összesen 8732 lakóépület építését tervezik. A tervezett 6981 egylakásos lakóépület az összes építendő lakóépület 80 százalékát teszi ki - jegyezte meg a KSH.
A tervezett nem lakóépületek száma 4013 volt, 16 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 Elfogtak egy férfi, akit szexuális erőszakkal és kiskorú veszélyeztetésével gyanúsítanak
- 21:10 Szeizmikus krízis Görögországban - Több mint 12.800 földrengés rázta meg a Santorini-Amorgos övezetet
- 20:30 11 vasutas hősies, gyors és profi cselekvésével több mint 30 vasúti kocsit mentett ki a tűzből
- 18:28 Hankó Balázs: február 12-én dupla nyugdíjat kapnak a nyugdíjasaink
- 16:36 Traktorok bénították meg London belvárosát - a brit farmerek az új adó ellen tiltakoznak
- 14:17 Trump rendelete nyomán a Google Maps átnevezte a Mexikói-öbölt
- 13:10 Meteorológia: az idei tél leghidegebb reggelére ébredtünk
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06