Pénzügy
Varga Mihály: két hét múlva érkezik a 13. havi és a februári nyugdíj
Több mint 1000 milliárd forintot utalnak a költségvetésből.
2024.01.29 09:38MTI"A baloldal elvette, mi visszaadjuk: két hét múlva érkezik a 13. havi és a februári nyugdíj. Több mint 1000 milliárd forintot utalunk a költségvetésből" - írta hétfői Facebook-posztjában Varga Mihály pénzügyminiszter.
Hozzátette: a költségvetés biztosítja a 13. havi nyugdíjak kifizetéséhez szükséges 520,5 milliárd forintot, így a februári ellátással együtt összesen 1041 milliárd forintot fordítunk a nyugdíjakra.
Hozzáfűzte, a nyugdíjasok februárban átlagosan 460 ezer forintot kapnak kézhez.
Emlékeztetett: a kormány 2010-ben azt az ígéretet tette, hogy megőrzi a nyugdíjak értékét. "Ezt be is tartottuk, hiszen a nyugdíjak összegét 2010 óta közel több mint a kétszeresére emeltük, vásárlóerejüket pedig 20 százalékkal javítottuk" - hangsúlyozta a miniszter.
"Tavaly 18,5 százalékkal emeltük a nyugdíjakat, idén további 6 százalékkal" - hívta fel a figyelmet Varga Mihály.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:16 Új vércsoportot fedeztek fel francia kutatók - egyedülálló eset a világon
- 14:53 Fontos adóváltozások léptek hatályba
- 14:52 3%-os kedvezményes elsőlakáshitelt jelentett be Orbán
- 13:07 Fekete az ég alja - talán kezd normalizálódni a helyzet a MOL-finomítóban
- 12:20 Kizártak egy magas rangú katonatisztet a kínai hadsereg legfelsőbb parancsnokságából
- 10:20 Alföldi zebracsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 8:18 Idén is várja a szórakozni vágyókat a debreceni Campus Fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06