Gazdaság
Aláírták a minimálbér emeléséről szóló megállapodást
A minimálbér havi bruttó összege 266.800 forintra, a garantált bérminimum havi bruttó összege 326 000 forintra emelkedik.
2023.11.20 11:03MTIA Versenyszféra és a kormány Állandó Konzultációs Fórumának tagjai (kivéve Magyar Szakszervezeti Szövetség), valamint a kormány a múlt heti megállapodásnak megfelelően a mai napon hivatalosan is aláírták a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről, valamint a bérnövelési ajánlásról szóló megállapodást - tájékoztatta a Gazdaságfejlesztési Minisztérium az MTI-t hétfőn.
A munkaadók és munkavállalók megegyezésének köszönhetően december 1. napjától a minimálbér havi bruttó összege 266.800 forintra, a garantált bérminimum havi bruttó összege 326 000 forintra emelkedik. Ezzel 2010-hez képest a legkisebb kötelező keresetek már több mint 3,5-szeresére nőnek, hiszen 2010-ben a minimálbér 73 500 forintot, a garantált bérminimum 89 500 forint tett ki.

A minimálbér és garantált bérminimum összegének jelentős, 15 százalékos, illetve 10 százalékos emelése jelentős mértékben hozzájárul a családok megvédéséhez, a reálkeresetek növeléséhez - közölték.
A Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája, a Munkástanácsok Országos Szövetsége, az Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetsége, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége, valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége által aláírt megállapodás ennek megfelelően is hangsúlyozza, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum két számjegyű emelése szociális indíttatású, célja, hogy folytatódjon a legalacsonyabb keresetűek bérének felzárkózása.
A felek által aláírt dokumentum ajánlásként fogalmazza meg, hogy a vállalkozások az általános béremelés során - figyelembe véve a 2024-re prognosztizált inflációt - törekedjenek a bérek reálértékének növelésére.
A megállapodás mindezek mellett azt is rögzíti, hogy a felek tárgyalást kezdenek a minimális bérek rendszere megújításának olyan irányú koncepciójáról, amellyel a kötelező legkisebb bérek hosszútávon megőrizhetik vásárlóerejüket, valamint azt, hogy a felek elkötelezettek a kollektív szerződéskötés ösztönzésében - közölték.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06