Állategészségügy
Nébih: veszettségben hullott el egy szarvasmarha Tiszakóródon
A vírus valószínűleg Ukrajnából, fertőzött rókán keresztül került be az országba.
2023.11.16 16:24MTIVeszettségben pusztult el egy legeltetett hízómarha a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Tiszakóródon, a vírus valószínűleg Ukrajnából, fertőzött rókán keresztül került be az országba - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön az MTI-vel.
Közleményükben azt írták, az idegrendszeri tüneteket mutató állat hétfőn hullott el, a hatóság laboratóriuma kedden igazolta a vírust.
A vármegyei kormányhivatal szakemberei megkezdték a járványügyi nyomozást, az esetről a Nébih haladéktalanul értesítette a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központot, valamint az Európai Uniót és az Állategészségügyi Világszervezetet - írták.
Az eset egy olyan vadgazdálkodási egység területén történt, ahol számos járványügyi intézkedést, többek között fokozott felügyelet elrendelését kezdeményezte a Nébih a tavalyi és az idei évben jelentkező pozitív esetek miatt - hívta fel a figyelmet a hatóság.
Emlékeztettek, ezen a területen már évek óta zajlik a rókapopuláció repülőgépes vakcinázása, amely az ukrán oldalon a háború miatt megszűnt, így valószínűsíthetően ottani fertőzött állatok révén került be az országba a fertőzés.
A vármegyében elrendelt intézkedéseket a hatóság mindaddig fenntartja, amíg a járványügyi helyzet ezt indokolja. A veszettség az emberre is veszélyt jelent, így a házi- és vadállatok védelmezése az emberi megbetegedések megelőzését is szolgálja - tették hozzá.
A Nébih közleményében arra kéri állattartókat, mivel a veszettségre a vadon élő és házi emlősállatok egyaránt fogékonyak, legyenek körültekintőek, gyanú esetén haladéktalanul értesítsék az állategészségügyi hatóságot.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06