Gazdaság
Szijjártó: a kormány garanciát akar arra, hogy az OTP ne kerülhessen fel újra az ukrán feketelistára
A tárcavezető úgy véli, hogy maga a jegyzékbe vételi eljárás aggodalomra ad okot, hiszen ez bármikor megtörténhet a jövőben is.
2023.10.04 12:15MTIJó irányba tett lépés, hogy Ukrajna levette az OTP-t a háború nemzetközi szponzorainak listájáról, de a kormány biztosítékokat szeretne arra, hogy a jövőben nem kerül vissza a jegyzékbe a pénzintézet, ezért Budapestre hívta az ukrán Nemzeti Korrupciómegelőzési Ügynökség (NAZK) képviselőit - jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.
A tárcavezető a moldovai miniszterelnök-helyettessel közösen sajtótájékoztatóján újságírói kérdésekre válaszolva üdvözölte, hogy eltávolították az OTP-t a feketelistáról, azonban úgy vélekedett, hogy ezzel gyakorlatilag elismerték azt, hogy "megalapozatlan, hazug, nevetséges" indokokkal került a bank ebbe a jegyzékbe.
Megalapozatlannak nevezte például azt az okot, miszerint az OTP Oroszország bankrendszerének egyik meghatározó szereplője lenne, miközben piaci részesedése mindössze 0,17 százalék. Ami pedig szavai szerint "már inkább a nevetségesség kategóriája", hogy azt állították az OTP-ről, hogy Donyeckben is működik, miután egy hasonló nevű oroszországi településen valóban van fiókjuk, több száz kilométerre az ukrán határtól.
"Úgyhogy mind a négy ok, amit az ukrán ügynökség megnevezett, hazug, nevetséges, alaptalan ok volt, ezért mi azt természetesnek gondoljuk, hogy az OTP-t ezen a listán nem szerepeltetik" - fogalmazott.
Szijjártó Péter ugyanakkor úgy vélte, hogy maga a jegyzékbe vételi eljárás aggodalomra ad okot, hiszen ez bármikor megtörténhet a jövőben is.
"Ezért ma azt a kérésünket közöltük Ukrajna budapesti nagykövetével, hogy az ukrán korrupcióellenes ügynökség delegációja minél előbb jöjjön el ide, Budapestre, hogy ki tudjunk tárgyalni egy olyan megállapodást, amely garanciát jelent arra, hogy a jövőben ilyen döntés nem születik, a jövőben sem teszik önkényesen, nevetséges indokok alapján az OTP-t fel erre a listára" - mondta.
"Ha ott megnyugtató megállapodás születik, akkor majd természetesen mérlegelni kell, hogy ez milyen lépéseket indokol a mi részünkről" - tette hozzá.
A miniszter ezután arra is kitért, hogy az NAZK-nak van egy, szankcióra előterjesztett listája is, amelyen az OTP oroszországi entitása, illetve négy magyar bankvezető még mindig szerepel. "Elvárjuk, hogy ez a négy OTP-s vezető és az oroszországi entitás is kerüljön le az ukrán korrupcióellenes ügynökség listájáról" - jelentette ki.
Végezetül pedig a befagyasztott európai uniós források esetleges feloldásával kapcsolatos sajtóhírekről szólva leszögezte, hogy ezek a pénzek járnak Magyarországnak, ha tetszik, ha nem, s ennek semmi köze nincs a közösség költségvetésének módosításához.
"Az teljesen más kérdés. És azt teljesen más szempontok szerint kell mérlegelni. A nekünk járó források kifizetése mindentől független, az nekünk jár, azt ki kell, hogy fizessék" - figyelmeztetett.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 Advent - Miskolcon vásári forgatag, koncertek és ünnepi díszbe öltözött villamos várja az érdeklődőket
- 21:07 Tüttő Kata vezeti az MSZP EP-listáját
- 20:51 Klímacsúcs - Magyarország is csatlakozott a nukleáris egyezményhez
- 19:50 Időkapszulát és egy 122 éves levelet találtak az eleki templom kupolájában
- 18:48 Egy új törvényjavaslat kezelné a 'végrehajtói maffia' ténykedését
- 17:40 Izer Norbert: milliós megtakarítást eredményezett a cégeknek a kiva
- 16:34 Kovács Zoltán: Magyarország nem kíván asszisztálni Zelenszkij belső politikai leszámolásaihoz
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06