Gazdaság

FruitVeb: 15-20 százalékkal kevesebb meggy teremhet az idén

Mivel a termés fajtánként és termesztőkörzetenként vegyes képet mutat, ezért az előrejelzés még kissé bizonytalan.

2023.06.15 23:30MTI

Magyarországon a tavalyi 64 ezer tonnás betakarított meggytermésnél 15-20 százalékkal lehet kisebb az idei - olvasható a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács csütörtöki közleményében.

Hozzátetták, hogy mivel a termés fajtánként és termesztőkörzetenként vegyes képet mutat, ezért az előrejelzés még kissé bizonytalan. A várható visszaesést a tavalyi aszály hatásának tulajdonítják, hiába virágoztak ugyanis jól a fák, a szárazság miatt gyengült a kondíciójuk, termékenyülő képességük. 10-20 százalékuk ki is száradt, öntözött ültetvényekből is érkeztek bejelentések számottevő pusztulásról. A tavaszi fagy sem tett jót a meggynek, az időjárás kritikus időszakban volt hűvös, szeles, fényszegény, akadályozta a méhek járását, rontva a beporzást és a termékenyülést. Emiatt sok virágból nem kötődött gyümölcs, a sok csapadék miatti fertőzés is növelte a termésveszteséget - ismerteti a FruitVeb.

Úgy vélik, az első korai főfajta, az Érdi bőtermő jó termést adhat. A cigánymeggy ugyanakkor mindenhol nagyon gyengén teljesít, általában a Debreceni bőtermő is, a többi fürtös meggy pedig térségenként nagyon eltérő. A minőség egyelőre jónak látszik, a bőséges csapadéknak köszönhetően a gyümölcs mérete is megfelelő, de a fertőzések még veszélyeztethetik a termést, akár a betakarítási időszakban is. A konzervipar körülbelül egy hét múlva kezdi a feldolgozási időszakot, a szüret nagyobb tömegben jövő hétvégén kezdődhet - tették hozzá.

Piaci jelzések szerint a fogyasztás Európa-szerte 10-20 százalékkal csökkent az infláció miatt, ezért mind a léiparban, mind a konzerv- és hűtőiparban ennyivel nagyobb készletek maradtak meg tavalyról. A kereslet várhatóan a következő egy évben is mérsékelt lesz belföldön és külföldön is, ezért várhatóan a feldolgozás is visszaesik a terméktanács várakozása szerint. A legnagyobb termelőnél, Lengyelországban kissé gyenge, de a tavalyival nagyjából azonos termés várható, Szerbiában sem számolnak visszaeséssel, Németországban és Nyugat-Európában viszont 10-20 százalékos lehet a csökkenés.

A közlemény szerint a kiváló minőségű magyar meggy 60-70 százalékát a konzervipar hasznosítja, de a belföldi befőttgyártók szervezettsége nem megfelelő, így nem tudnak jó áron értékesíteni külföldön, a nagy német vevők a tavalyinál nem is hajlandók többet fizetni. Az előállítási költség ugyanakkor nőtt a befőttesüveg, az energia, a munkabér és más összetevők drágulása miatt, és a meggytermesztés is 30-50 százalékkal többe kerül, mint 2-3 éve, miközben a felvásárlási ár nem változott - olvasható a közleményben.

A kedvezőtlen viszonyok miatt a FruitVeb úgy véli, hogy a termelők és a feldolgozók helyzete nem lesz könnyebb. Ha nem tudják a költségeiket érvényesíteni az árakban, annak hosszabb távon súlyos következményei lehetnek a magyar meggyre - hangsúlyozták.

A FruitVeb adatai szerint Magyarországon a tavalyi termésből a konzervipar 31,7 ezer tonna, a léipar 7,9 ezer tonna, a hűtőipar ezer 7,5 tonna meggyet hasznosított. Külföldre 9,4 ezer tonna jutott, egyéb célokra 7,5 ezer tonna. A betakarított mennyiségen felül 3 ezer tonna nem került piacra, tehát 67 ezer tonna termett 2022-ben belföldön, míg 2021-ben 62,2 ezer tonna, 2020-ban pedig 59,5 ezer tonna.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.