Foglalkoztatás
A diákmunka szabályaira hívja fel a figyelmet a Gazdaságfejlesztési Minisztérium
Általános szabály, hogy az vállalhat munkát, aki már elmúlt 16 éves.
2023.06.12 22:30MTIA diákok munkavégzésére vonatkozó szabályozásra hívja fel a figyelmet a Gazdaságfejlesztési Minisztérium hétfői közleményében.
A Munka törvénykönyve szerinti általános szabály, hogy az vállalhat munkát, aki már elmúlt 16 éves. Munkaviszonyt írásba foglalt munkaszerződéssel lehet létesíteni, amelynek tartalmaznia kell az alapbért és a munkakört is. 18 év alatt a szülő írásos hozzájárulása is szükséges a munkavégzéshez és a szerződéskötéshez. A munkaviszony létesítését legkésőbb a munkába lépésig kell jelenteni az adóhatóság felé.
Egyszerűsített foglalkoztatásnál a mezőgazdasági és turisztikai idénymunka esetében ugyanazzal a munkáltatóval legfeljebb évi 120 munkanapra, alkalmi munka esetében legfeljebb öt egymást követő napra, ugyanakkor egy hónapon belül legfeljebb 15 napra, éves szinten pedig legfeljebb 90 napra létesíthető jogviszony. A jogviszony a foglalkoztató részéről az adóhatóság felé történő bejelentéssel jön létre. Ebben az esetben nem kötelező a munkaszerződés megkötése, de a munkavállaló kérheti, hogy foglalják írásba a szerződést. A fiatalokra speciális szabályok érvényesek, éjszakai munkát nem végezhetnek, rendkívüli munkaidő sem rendelhető el, napi munkaidejük legfeljebb 8 óra lehet, 16 évesnél fiatalabb munkavállaló esetében 6 óra - hívta fel a figyelmet a GFM.
Amennyiben napi nyolc órát dolgozik egy diák, úgy havonta legalább bruttó 232 ezer forint illeti meg, ami középfokú végzettséget vagy szakképesítést igénylő munka esetében legalább 296 400 forint (ide nem értve az egyszerűsített foglalkoztatást).
A munkavégzés nem veszélyeztetheti a diákok egészségét, testi épségét, illetve az egészséges fejlődését. A munkáltatónak oktatás keretében gondoskodnia kell arról, hogy a diák munkába álláskor és a foglalkoztatás teljes időtartama alatt rendelkezzen az egészséget nem veszélyeztető, biztonságos munkavégzés elméleti és gyakorlati ismereteivel, megismerje a szükséges szabályokat.
A diákok munkavégzésére vonatkozó részletes tájékoztatók megtalálhatóak a Munkavédelem Foglalkoztatás-Felügyelet weboldalán - jelezte közleményében a tárca.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:53 Két egészségügyi intézményt újítanak fel Sarkadon
- 18:52 Kéthetes országjárásra indult Gyurcsány Ferenc
- 16:51 A bíróság megállapította a főváros mulasztását a főpolgármester-helyettes megválasztásának elmaradása miatt
- 14:51 Meteorológia: egy hét alatt a havi átlagnál több csapadék esett az ország egy részén
- 12:45 Kétszázmillió forintból fejlesztettek iskolákat Gyulán
- 9:10 Halálos baleset történt egy tiszaeszlári vasúti átjáróban
- 6:22 Tömegtünetések Isztambul polgármesterének letartóztatása miatt - videók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06