Válsághelyzet
Felső élelmiszer-árkorlát önkéntes alkalmazásáról tárgyal a brit kormány a szupermarketekkel
Nincsenek tervek kötelező érvényű árplafon bevezetésére.
2023.05.28 14:48MTIEgyes alapvető élelmiszerek felső árkorlátjának önkéntes alkalmazásáról tárgyal a brit kormány a szupermarket-hálózatokkal a több mint négy évtizede nem mért ütemű élelmiszer-drágulás megfékezése végett.
A vasárnapi brit sajtó által idézett kormányzati források hangsúlyozták, hogy nincsenek tervek kötelező érvényű árplafon bevezetésére.
A The Daily Telegraph című konzervatív brit napilapnak a londoni pénzügyminisztérium egy illetékese elmondta: az élelmiszerek árinflációja a kormány által korábban vártnál sokkal makacsabb, és nehéz letörni.
A lapnak nyilatkozó más kormányzati tisztviselők szerint az ügy jelenleg tervezés alatt áll, az áruházláncokkal folytatott tárgyalások korai szakaszukban járnak.
A Downing Street egyik illetékese úgy fogalmazott: a szupermarketek nem dolgoznak nagy árrésekkel, de akkora a nyomás, hogy a kormány együttműködik az áruházakkal a fogyasztói árak csökkentésének minden lehetséges módja érdekében.
A brit statisztikai hivatal (ONS) legfrissebb adatai szerint a fogyasztói árak Nagy-Britanniában átlagosan 8,7 százalékkal voltak magasabbak áprilisban, mint egy évvel korábban.
A tizenkét hónapra számolt brit infláció tavaly szeptember óta most jár először az egyszámjegyű tartományban, de fő hajtóereje - az előző hónapokhoz hasonlóan - továbbra is az élelmiszerek drágulása volt.
Az ONS kimutatása szerint ebben a termékkategóriában átlagosan 19,1 százalékkal emelkedtek a kiskereskedelmi árak az áprilissal zárult tizenkét hónapban a márciusi 19,2 százalékos éves élelmiszerdrágulás után.
Az inflációs kosáron belül ez az összetevő több mint négy és fél évtizede nem drágult az utóbbi hónapok ütemeihez hasonló mértékben. A statisztikai hivatal indikatív visszatekintő modellszámításai alapján legutóbb 1977 augusztusában volt a mostaninál gyorsabb az élelmiszer-árinfláció Nagy-Britanniában: akkor 21,9 százalékkal voltak magasabbak az élelmiszerárak, mint egy évvel korábban.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Jogsértő ügyféltájékoztatás miatt közel 15 milliós bírságot kapott az Extreme Digital-eMAG Kft.
- 9:57 Orbán Viktor bevallotta: ő volt a skálás Mikulás - videó
- 9:17 Hornung Ágnes: az ország egész területén igényelhető a csok plusz
- 9:10 Megfojtotta élettársát, majd moziba ment a zuglói férfi
- 8:14 Elsodorta egy babakocsiban ülő gyermek lábát egy autós Budapesten - sokkoló videó
- 8:07 Döbbenetes videón, ahogy elveszti uralmát járműve felett egy nyerges vontató sofőrje
- 7:54 145 éve nem volt ekkora hó Moszkvában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06