"3,3 százalékos idei GDP csökkenés"
Veres: az adóváltozások összege nullszaldós
A bejelentett adóváltoztatások összege mind 2009-ben, mind 2010-ben a költségvetés szempontjából lényegében nullszaldós - mondta egy reggeli televíziós műsorban Veres János pénzügyminiszter.
2009.02.17 10:59MTIA tervezett változtatások fontos eleme, hogy minden munkavállalónak legálisan bejelentett jövedelme legyen - jelentette ki a pénzügyminiszter. Veres János a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában elmondta: a személyi jövedelemadó alsó kulcsa július 1-jétől 18 százalékról 19 százalékra emelkedik, miközben az 1,7 milliós sávhatár 2,2 millióra nő, a jövő évtől kezdve pedig 3 millióra.
Az szja felső kulcsa 36 százalékról 38 százalékra változik, ugyanakkor a 4 százalékos különadó megszűnik. A pénzügyminiszter levezette a minimálbér kétszeresénél, azaz havi 143 ezer forintos jövedelemnél történő változást, amely szerint közel 10 ezer forinttal járnak jobban az adózók, miközben a foglalkoztatói terheket is beszámítva az úgynevezett adóék öt százalékponttal csökken, ami a versenyképességet javító tényező.
Az általános forgalmi adó felső kulcsának emelése júliustól 20 százalékról 23 százalékra az inflációt egy év alatt 2,1 százalékkal dobhatja meg, egy százalékos áfa-emelés ugyanis 0,7 százalékos többlet inflációval jár változatlan fogyasztási szerkezet mellett - magyarázta a tervezett lépés hatását. Ha a gazdaság visszaesése a tervezettnél nagyobb, s emellett az infláció a tervezett 4,5 százaléknál alacsonyabb lesz, akkor a 2,6 százalékos GDP-arányos hiány megtartása érdekében a kormány további megtakarítási döntéseket fog hozni - mondta a pénzügyminiszter.
Veres János reagált az IMF magyarországi prognózisára, amely 3-3,5 százalékos gazdasági visszaesést jelez. "Mi most 3,3 százalékos idei GDP csökkenéssel számolunk" - közölte.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


