Ukrajnai háború
A világ több vezető szállodalánca csatlakozott az Oroszország elleni embargóhoz
Az Accor volt az első.
2022.03.12 16:11MTIA Novotel és az Ibis szállodalánc francia tulajdonosa közölte, hogy felfüggesztette az összes tervezett oroszországi szállodanyitást és -fejlesztést, valamint az orosz cégekkel való együttműködést, bár továbbra is működteti több mint 50 szállodáját az országban, hogy 3500 orosz alkalmazottját támogassa.
Az Accor volt az első nemzetközi szállodalánc, amely bejelentette, hogy felhagy terjeszkedési terveivel Oroszországban, amit a Hilton (egyebek között az LXR Hotels & Resorts, Waldorf Astoria, Hilton márkák) és a Hyatt is követett. A Marriott és az IHG még nem nyilatkozott.
"Döntöttünk arról, hogy felfüggesztjük fejlesztési tevékenységünket és új oroszországi beruházásainkat. A döntés azonnal hatályba lép" - áll a Hyatt üzletlánc hivatalos honlapján.
A Hilton lánc szerdán bejelentette, hogy bezárta moszkvai irodáját, és felfüggeszti az oroszországi szállodák építését. A cég közleménye szerint továbbra is figyelemmel kísérik az oroszországi helyzetet.
Korábban az Accor vezérigazgatója, Sébastian Bazin lemondta az erre a hétre tervezett találkozóját Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Az idei évre az Accor tervei között öt új szálloda megnyitása szerepelt Oroszországban. Az Accor 50 szállodát működtet az országban, ebből 21 található Moszkvában.
Az Airbnb és a Booking.com foglalási szolgáltatók leállították tevékenységüket Oroszországban.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06