Gazdaság
Több ezer ember munkanélkülivé válhat a minimálbéremelés miatt
Akár 5-7 ezer dolgozó állásának megszűnését eredményezheti januártól a 200 ezer forintos minimálbéremelés.
2021.12.27 14:18ma.huA kis- és középvállalkozások (kkv) 3 százaléka elbocsátásokat tervez a kötelező bérfejlesztések miatt, egy vállalkozás pedig átlagosan 5 főt küldene el a GKI Zrt. kutatása szerint, amely 1044, négy fősnél nagyobb kkv válaszain alapul. Azonban ennél is nagyobb lehet az elbocsátások száma - írja a Népszava.
"Az energiaköltségek, a nyers- és alapanyagárak gyors emelkedése szintén sújtja őket. A vevők ugyanakkor meglehetősen árérzékenyek, így kétséges, mekkora költségnövekedést képesek elfogadtatni velük a cégek. Ha az áremelési szándékok sikertelenek lesznek, akkor nagyobb arányú csőd vagy elbocsátási hullám is bekövetkezhet a kkv-k körében" - vélik a GKI kutatói.
A vállalkozások 3-4 százaléka csökkentené inkább a munkaidőt, átsorolna egyes dolgozókat más munkakörbe, vagy visszavágnák a cafeteria-juttatásokat is. Ezeket a lépéseket a vállalkozások 6-7 százaléka tervezi.
A lap szerint nyolcból egy dolgozó még mindig minimálbért kap papíron, a legalább 4 főt foglalkoztató kkv-knál 200-250 ezren dolgozhatnak ilyenek.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06