11,6 százalékos pezsgés
Szentkirályi Ásványvíz Kft.: tíz százalék feletti növekedés
A Szentkirályi Ásványvíz Kft. 11,6 százalékos nettó árbevétel-növekedést ért el tavaly az előző évhez képest - mondta Balogh Levente, a cég tulajdonos ügyvezetője kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
2009.02.03 13:56MTIA Szentkirályi Ásványvíz Kft. a múlt évben 5,7 milliárd forint nettó árbevételt ért el, adózás előtti eredménye 150 millió forint volt. Balogh Levente közölte: a cég annak ellenére tudta árbevételét növelni, hogy a magyar ásványvízpiac szűkült három százalékkal, a korábbi több mint egymilliárd literes fogyasztás 2008-ban 950 millió literre csökkent.
Matus István operatív vezérigazgató elmondta az idén ugyancsak két számjegyű növekedést terveznek a cégnél. Azaz tíz százalékot meghaladó árbevétel-növekedéssel számol a menedzsment. Előzetes kalkulációik szerint így a cég idei várható árbevétele eléri majd a 6,2-6,3 milliárd forintot. A Szentkirályi Ásványvíz Kft. a magyar piacon volumenben 12 százalékos piaci részesedéssel bír, míg az árbevételt tekintve ez a részarány 16-17 százalékos.
A társaság tavaly mintegy 140 millió liter ásványvizet állított elő, míg az idén ez a mennyiség előreláthatólag elérheti a 160 millió litert a tulajdonos ügyvezető szerint. Az operatív vezérigazgató utalt arra: a cég célja, hogy biztosítsa a dinamikus gazdasági fejlődés feltételeit. Ezért többek között a Szentkirályi Ásványvíz Kft. külföldön is szeretne termelő üzemeket létesíteni.
Azt viszont nem közölte, hogy hol. A sajtótájékoztatón Barabás Imre, a Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság geológus szakértője számolt be arról, hogy a cég megvizsgáltatta a szentkirályi ásványvízforrás eredetét, és azt több mint egymillió évesnek találták.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


