Élelmiszerbiztonság
Kosz volt mindenütt: budapesti éttermet záratott be a Nébih - videó
Az alapvető dokumentációs hiányosságokon túl az üzlet szinte minden helyiségében és az udvaron is egymást érték a higiéniai problémák.
2020.10.20 09:10MTISúlyos, élelmiszerbiztonsági kockázatot is jelentő hiányosságokat találtak egy budapesti távol-keleti étteremben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei, a vendéglátóipari egység tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztették.
A hivatal keddi közleménye szerint az egység üzemeltetője sem a tevékenység végzéséhez szükséges külön engedélyt, sem a dolgozók egészségügyi alkalmassági igazolását nem tudta bemutatni az október első napjaiban végzett ellenőrzésnél.
Az alapvető dokumentációs hiányosságokon túl az üzlet szinte minden helyiségében és az udvaron is egymást érték a higiéniai problémák - számolt be a Nébih.
Példaként említették egyebek mellett, hogy a kiszolgáló- és tálalópult szennyezett, higiénikus élelmiszertárolásra alkalmatlan volt. A mögötte kialakított egymedencés mosogatóban, illetve kézmosóban a lefolyó koszos volt, a szintén kifogásolható állapotú padozaton élelmiszert tároltak.
A különösen takarítatlan főzőkonyha hűtőtereiben együtt tárolták a nyers zöldséget, a fagyasztott élelmiszert, a nyers tésztát és a húst, ami komoly élelmiszerbiztonsági kockázatot jelent. Piszkosak voltak a berendezési tárgyak, a főzőberendezések körül pedig ismeretlen eredetű, undort keltő folyadékot találtak az ellenőrök. A vendégeknek kialakított mellékhelyiség koszos volt és a higiénikus kézmosás feltételeit sem biztosították.
A Nébih szakemberei az étterem tevékenységének felfüggesztése mellett csaknem 350 kilogramm nem nyomonkövethető, lejárt fogyaszthatósági és minőségmegőrzési idejű élelmiszert azonnali hatállyal kivontak a forgalomból, azok forgalomba hozatalát megtiltották, továbbá elrendelték az állati eredetű élelmiszerek megsemmisítését.
Az étterem csak az élelmiszerbiztonsági hiányosságok maradéktalan kijavítása után, a hatóság kedvező eredményű helyszíni szemléjét követően folytathatja majd tevékenységét, az eljárás és a bírság megállapítása folyamatban van - közölte az élelmiszerlánc-biztonsági hivatal.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


