291 forint az euró, 222 a dollár
Rekord: mélyponton a forint az euróval szemben
A forint megközelítette negatív rekordját az euróhoz képest hétfőn reggel, amikor 291,49 forint ért egy euró a bankközi devizapiacon.
2009.01.26 07:44MTIA forint pénteken napközben érte el történelmi mélypontját, akkor 291,51 forinton is jegyezték az eurót. Pénteken késő estére már erősödött a forint, amikor 1 euró 288,69 forinton volt.
Hétfőn reggel a dollár 222,51 forinton állt a péntek késő esti 222,00 forint után. A szakértők a pénteki mélypont után azt mondták, hogy "ilyen még nem volt, senki sem tudja, hogy mi következik".
Többek szerint az euró 300 forintig erősödhet, mások szerint a forint inkább drágul, az euró 280 forintig gyengülhet. Pénteken a Magyar Nemzeti Bank nem avatkozott be a forint védelmében, ugyanakkor Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azt mondta, hogy a kormánynak és a központi banknak együtt kell működnie a forint értékállóságának a biztosítása céljából.
Hétfőn reggel a régió valamennyi devizája gyengült, mindegyikük megszenvedi a befektetői kockázatkerülés egyre fokozódó erősödését. Hétfőn reggel például az euró 0,68 százalékkal 28,293 cseh koronára drágult.
Az euró 2007. augusztus óta pénteken ért többet először 28 koronánál. Hétfőn reggel az euró 0,01 százalékkal 4,3995 zlotyra emelkedett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


