Turizmus
Kihirdették a Virágos Magyarország verseny idei győzteseit
A "Virágos balkonok, virágos kertek" kiírás országszerte hatalmas népszerűségnek örvendett.
2020.08.11 21:30MTIKihirdették a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) által az idén rendhagyó módon a lakosság számára meghirdetett Virágos Magyarország verseny győzteseit; a legszebb kertek, illetve legszebb balkonok kategóriákba összesen közel 2500-an pályáztak, mindkét kategóriában 11 díjat ítéltek oda, köztük a Bálint Gazda emlékdíjat - közölte a turisztikai ügynökség az MTI-vel kedden.
A "Virágos balkonok, virágos kertek" kiírás országszerte hatalmas népszerűségnek örvendett, mindkét kategóriában az összes megyéből érkezett pályázat. A legszebb kertek kategóriában Pest megye, Budapest, Bács-Kiskun és Győr-Moson-Sopron megye volt a legaktívabb, míg a legszebb balkonok kategóriában a fővárost Pest és Győr-Moson-Sopron megye követte a nevezők számában. A versenyre a közösségi médiában is nagy figyelem irányult: a Virágos Magyarország Facebook oldalán zajló közönségszavazáson mintegy 16 600 szavazat érkezett a különböző pályázatokra.
A tájékoztatás szerint a három legszebb előkert, illetve legszebb balkonkert mellett díjazták például a legszínesebb növénykavalkádot, a legkisebb vagy a legharmonikusabb balkonkertet, a legromantikusabb előkertet és a leginkább fenntartható megoldásokat.
Egy-egy Bálint Gazda emlékdíjat is odaítéltek Magyarország kertésze, a verseny egykori zsűritagja tiszteletére, aki az idén hunyt el életének 101. évében. Az emlékdíj az olyan pályázatokat díjazta, amelyek a dísznövények és a gyümölcsök, valamint a zöldség-, illetve fűszernövények együttélésére építettek.
Az első 3 legvirágosabb balkont és előkertet 150 ezer forintos kertészeti utalvánnyal jutalmazták, ezen kívül a 8-8 különdíjas pályázat 100 ezer forint értékű kertészeti utalvánnyal gazdagodott. A közönségszavazás 3-3 kategóriagyőztese is 100 ezer forint értékű kertészeti utalványt nyert, illetve mindkét kategória szavazói között 3-3, egyenként 25 ezer forint értékű utalványt sorsoltak ki - közölte az MTÜ.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:00 Nagy Márton: Magyarországnak szüksége van a kínai kapcsolatokra
- 13:30 Cannes - Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap Meryl Streep a fesztivál megnyitóján
- 12:58 Kétnapos koreai kulturális fesztivált rendeznek Budapesten
- 12:10 DK: azonnal le kell állítani az összes akkumulátorgyár építését Magyarországon!
- 11:57 Létrejött Magyarország harmadik UNESCO-tanszéke
- 10:56 Június 30-ig lehet pályázni az Európai Örökség címre
- 10:16 Ultrabalaton - Több mint 25 ezer résztvevő, rekordösszeg karitatív célokra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06