Koronavírus
Palkovics: a munkahelyvédelmi bértámogatást 9500 vállalat vette igénybe
Ez 125 ezer munkavállalónak jelent többletbért.
2020.05.26 09:35MTIA munkahelyvédelmi bértámogatást 9500 vállalat vette igénybe, ami 125 ezer munkavállalónak jelent többletbért - közölte az innovációs és technológiai miniszter kedden Kecskeméten.
Palkovics László öt cég képviselőinek adott át munkahelyvédelmi bértámogatói okiratot: a soltvadkerti Autócent Kft., petőfiszállási Gazda-Tej Szövetkezet, a mélykúti Hunent Zrt, a kecskeméti Szimikron Kft, a lajosmizsei Tanya Csárda Kft. részére.
A miniszter az átadás előtt elmondta: 2019-re a foglalkoztatottak száma 4,5 millióra nőtt, a munkanélküliek aránya 3,5 százalékra csökkent. Utóbbi adat európai szinten is a legjobbak közé tartozott - közölte.
A koronavírus és annak gazdasági következményei azonban súlyos hatással vannak a munkaerőpiacra is - folytatta. Hangsúlyozta: az elmúlt évtized bizonyította, hogy a magyar emberek munkából akarnak és tudnak megélni. A kormány álláspontja ezért továbbra is az, hogy a lehető legtöbb munkahelyet meg kell védeni, amennyit a vírus mégis elpusztít, annyi újat kell létrehozni.
A koronavírus-járvány gazdasági hatásainak mérséklése érdekében döntött a kormány a gazdasági akcióterv végrehajtásáról, amely a jegybank által indított programokat is ideértve a GDP mintegy 20 százalékát csoportosítja át - mondta a miniszter.
A gazdaságvédelmi akcióterv kiemelt célja a magyar emberek munkahelyeinek védelme, új munkahelyek teremtése - emelte ki.
Palkovics László ismertetése szerint az elmúlt másfél hónapban csaknem negyedmillió ember munkahelyét sikerült megvédeni a munkahelyvédelmi bértámogatás és a versenyképesség-növelő bértámogatási program keretén belül. Hozzátette, hogy áprilishoz képest májusban harmadával kevesebb új álláskeresőt regisztráltak.
A munkahelyvédelmi bértámogatásban részesült 125 ezer munkavállaló mellett a kutatás-fejlesztési munkakörben dolgozók után járó kedvezményre több mint 10 ezer munkavállalóra érkezett be kérelem. Bács-Kiskun megyében eddig a kormány 6500 munkavállalónak segített munkahelye megőrzésében.
A cégek talpon maradása érdekében a teljes vállalati szektor likviditását biztosítják a hitel-, garancia- és tőkeprogramokkal.
A vállalkozások ezen felül mindössze 0,1 százalékos kamattal, 9 havi bérre, 2 éves futamidejű munkahelymegtartó hitelt is kérhetnek -közölte.
Salacz László fideszes országgyűlési képviselő elmondta: a kormány gyors, hatékony intézkedéseinek köszönhetően Bács-Kiskun megyében 534 céget és 6560 munkahelyet sikerült megmenteni.
Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere arról beszélt, hogy megbecsülik a munkavállalókat ilyen válságos helyzetben is, szavai szerint nemcsak akkor van szükség a munkavállalókra, amikor profitot termelnek, válság idején is kell gondoskodni róluk. Hangsúlyozta, hogy optimistán tekintenek a jövőbe.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:26 Hankó Balázs: én és munkatársaim jóhiszeműen jártunk el a kulturális támogatások ügyében
- 8:53 Drámai végjáték: Brazília a hosszabbításban búcsúztatta Japánt a világbajnokságról
- 6:40 43 fokos testhőmérséklettel került kórházba egy férfi - 30 kilogramm jég segíthette megmenteni az életét
- 22:25 Nem érinti a debreceni Semcorpnál történt környezetszennyezés a helyi ivóvízbázist
- 21:28 Hőség - Duna menti vízmű: csökkenés helyett tovább nőtt a vízfogyasztás
- 20:23 A Hernádba fulladt egy gyermek vasárnap Gesztelynél
- 19:27 Magyar Péter a vízkorlátozások betartását kéri
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


